A JELEN - 11. fejezet

/ChaeYoung/

Szorosan tartotta a derekamat, és amint elváltam tőle, hevesen vette a levegőt. Nem csak ő, hanem én magam is, de ennyivel egyszerűen képtelen voltam beérni. Nem akartam semmivel sem foglalkozni csak a megzabolázhatatlan vágyaimmal, és elmerülni a gyönyörben. Újabb támadást indítottam volna ellene, ám gyorsabb volt, ezúttal nem egy csókban forrtunk össze, hanem teljesítette a kérésemet, és kiszabadított abból a mesés ruhából, ami egyetlen pillanat alatt a földön kötött ki. Ezzel sem foglalkoztam sokáig, csupán odébb emeltem a lábammal, hogy ne zavarjon. Amint végre a feladatra koncentrálhattam volna, TaeHyung megint csak megelőzött, és ő csapott le az ajkaimra. Tudtam, hogy éppen annyira benne lenne a buliba, mint én, holott nekem kötöttsége is volt, amit mondjuk a hátam közepére sem akartam.

Nem kellettek a szavak, így egy újabb hevesebb csók roham közben szép lassan megszabadítottam a ruháitól, és magammal rántottam úgy, hogy az ágyon landoltunk. Talán csak két perc kellett a teljes meztelenséghez, és a sötétséghez, mert ahhoz ragaszkodtam, hogy a lámpák legyenek leoltva, hiszen a kintről beáramló holdfény, még romantikusabbá tette a pillanatot. Éreztem a testemet felfedező kezét, miközben a másikkal a fejem mellett támaszkodott, és olyan szenvedéllyel csókolt, mintha nem lenne számunkra holnap. Ismerte a gyenge pontjaimat, és olyan finomat érintette azokat, hogy már az első pillanattól kezdve halk sóhajok hagyták el a számat.

Persze tehetséges volt abban, hogy megkínozzon, hiszen csak épp annyit adott az élvezetből, hogy többet akarjak, de sosem kaphattam meg azt, amire vágytam. Aztán egyetlen másodpercre érintette az egyik legérzékenyebb pontom, mire felnyögtem, de a reakcióm miatt végül, le sem vette onnan az ujjait, és olyan ügyesen játszott vele, hogy rövidesen elérhettem az első rózsaszín felleget.

– Nem gondoltam volna, hogy be vagy indulva? – nézett rám elvigyorodva, de legszívesebben fejbe vertem volna a szavai miatt.

– Fogd be, és térjünk a lényegre! – utasítottam szigorúan, mire felnevetett.

– Egyesek nagyon telhetetlenek!

Lelöktem volna magamról, hogy velem ugyan ne szórakozzon, de amint előkeresett egy védelmi eszközt, tudatosult bennem, hogy ő is készülhetett valami hasonlóra, ám most én voltam a felbujtó. Kényelmesen helyezkedett el a lábaim között, én pedig alig vártam az egyesülést, amit természetesen nem kaphattam meg rögtön. Már azon voltam, hogy leszidjam, amiért ennyire aljas módon húzza az agyamat, így meglepetésként ért, amikor egy hirtelen mozdulattal birtokba vette a testemet. A reakcióm azonnali sikoly volt, de elégedetten adtam át magam az érzéseimnek.

Minden mozdulata vad volt és heves, úgy éreztem magam, mint amikor összejöttünk, és új volt a dolog, így tehát nem voltam rest többféle pozíciót is kierőszakolni belőle. Arról nem is beszélve, hogy tudta, mire vágyom, hogy mik azok a dolgok, amikkel hamar sikerrel járhat, így talán a negyedik tökéletes gyönyör után, már nem mertem bevállalni még egyet, mert körülbelül hat méterrel a föld fölött lebegtem, kimerülten, és csodásan kielégítve, amire őrülten szükségem volt.

Miután kiegyeztünk abban, hogy ez volt az utolsó, hagytam, hogy neki is jó legyen, és önzőség vagy sem, de ezúttal inkább a saját élvezetemet helyeztem előtértbe, ő pedig vevő volt mindenre.
Talán ezért is illenénk össze a mai napig...

-

Nem is vártam magam túl sokat az éjszaka folyamán, olyan sebesen elaludtam, hogy arra sem emlékszem, hogy mikor bújt be mellém. Elég régen aludtunk együtt, és ez is jól esett, egyre jobban megkérdőjeleztem a saját magam döntéseit, hogy mi a fenét keresek ott, ahol...

Másnap reggel azért vettem egy alapos zuhanyt, mert arra sajnos már nem volt energiám este, és az agyamon átsuhant annak a gondolata, hogy az álmom, azért ennél több vadságot mutatott, ám nem volt elhanyagolgató az a tény sem, hogy éppen most csaltam meg a vőlegényemet. Bár ezzel nem nagyon kellene foglalkoznom, mert ha igazak MinJi feltevései, akkor csupán törlesztettem. Szép volt és jó volt, de ezek után is kénytelen vagyok tartani magam a tervekhez. Talán TaeHyungnak is el kellene mondani, hogy ne vigyen túl sok reményt abba, hogy újra kezdjük, holott mindkettőnknek az tenne a legjobban, legalábbis lelkileg.

A tükör előtt ácsorogtam, és annak a jeleit kerestem, mait Tae mondott, hogy soványabb vagyok, mint eddig bármikor. Várható volt, hogy saját magamnak nem fog feltűnni, de az is biztos volt, hogy nem vagyok annyira szép, mint azt mondják. Teljesen átlagosnak mondanám magam...
– Találtál valami érdekeset? – hallottam meg TaeHyung hangját, így felkaptam a fejem, hogy az irányába pillanthassak. Hanyagul az ajtófélfának támaszkodott, onnan nézte a szenvedésem.

– Semmit – vágtam rá azonnal.

– Ugye, nem lesz lelkiismeret-furdalásod a történtek miatt? – faggatózott közelebb lépve hozzám.

– Nem hiszem, hiszen kiegyezünk annyiban, hogy ez mindkettőknek kellett, majd folytatjuk az életünket tovább... – Aish, hogy ez mennyire hülyén hangzik, hiszen ez nem ilyen egyszerű. – Bár megjegyzem ez majdnem olyan jó volt, mint az álmomban...

– Az álmodban? – nézett rám értetlenül. – Ó, szerintem az nem álom volt...

– Hogy mondod? – voltam fel a szemöldököm.

– Azt mondtam, hogy amiről te azt hiszed, hogy álom volt, valójában megtörtént, csak voltál annyira részeg, hogy nem emlékszel rá.

– Akkor is... – Kerestem a szavakat, de semmi sem jött a számra. Csak mocorgott a fejemben, hogy részeg voltam, vagyis ha igazat mond, akkor visszaélt a helyzettel. – Te kihasználtad, hogy nem voltam magamnál?

– De nagyon is magadnál voltál, sőt te voltál levakarhatatlan, én pedig hülye lettem volna kihagyni egy ilyen lehetőséget.

– Miért nem mondtad el?

– Mert akkor nem jutottunk volna el eddig. Nem akartam, hogy utáld magad a történtek miatt, bár most is te voltál az, aki nem bírt a vérével.

– Te csak ne engem hibáztass! Mondhattál volna nemet is!

– ChaeYoung! Ne nevettess! Férfi vagyok, ráadásul nem vagy közömbös számomra, arról nem is beszélve, hogy lerí rólad, hogy elég rég voltál alaposan elintézve, hiszen megállíthatatlan voltál – magyarázkodott, de az összes szava valahogy sértő volt számomra, holott igaza volt. Az meg felettébb nem tetszett, hogy játszotta a nagy menőt, és legszívesebben képen töröltem volna. – Én legalább tudom, hogy mire vágysz, hogy mi tesz boldoggá, míg az a ficsúr egyszerűen képtelen még arra is, hogy rendesen az ágyba vigyen!

Nem tudom, hogy mi ütött belém, de nem bírtam tovább hallgatni, olyannyira felbosszantott. Ő is meglepődött, amikor a tenyerem az arcán csattant, ám nem mondtam neki semmit sem, csupán kicsörtettem a fürdőből. Nem ez volt az első érzelmi feszültségből adódó kiborulásom, manapság igen gyakran szakad el nálam a cérna, holott eddig egészen nyugodt ember voltam. Bár az nem volt olyan izgalmas, és annyira boldog lennék, ha visszakaphatnék egy kicsit a hét évvel ezelőtti énemből, kivéve ezt az érzelmi hullámvasutat, amin éppen ülök.

-

Értelemszerűen a további napokban az eddiginél is jobban levegőnek néztem, és ha hozzám mert volna szólni, akkor megkaphatta volna pofon másik párját. Csalódott voltam egy kissé, meg dühös voltam magamra, hogy nem bírtam magammal. Nehéz egyáltalán a közelében maradni is, mert ha találkozik vele a tekintetem, akkor megint elkap valami fura bizsergés, és annyira szeretnék elveszni a tekintetében, és új életet kezdeni valahol, akár vele, akár nélküle. Kár, hogy ezt nem tehetem meg...

Már csak egyetlen hét volt a közös kalandozásunkból, bízom abban, hogy nem fogok megőrülni. Talán utána már lehetőségem lesz megfigyelni Jint, hogy igazak-e MinJi feltevései, és rákoncentrálhatok arra a fránya esküvőre. Több, mint egy hónapom van arra, hogy mindent megszervezzek, feltéve, ha az utolsó héten nem történik valami, ami miatt meggondolom magam. Ám fene sem gondolta, hogy lesznek emberek, akik keresztül húzzák a számításimat...

Azt is érdekesnek találtam, hogy Jin eleve megvárta, hogy hazaérjek, nem is állt szándékomban jobban beszélgetésbe merülni.
– Mi a fene? – néztem rá értetlenül. – Nem hittem volna, hogy megvársz?

– Sikerült? – kérdezett vissza, nem is méltatott válaszra. Csak az üzlet sikeressége érdekelte.

– Igen – vágtam rá, majd a kezébe nyomtam a papírokat.

– Remek – böngészte át őket gyorsan. – Beszédem van veled!

– Már megint mit követtem el? – estem kétségbe azonnal.

– Kivételesen semmit, az esküvőről van szó.

– Remélem, hogy lemondod!

– Erről szó sincs, sőt, ha jövő héten szombaton hazaérsz az utolsó üzleti útból, rá következő héten szombaton, megtartjuk azt az esküvőt.

– Tessék? – értetlenül meredtem rá. – Hova ez a sietség?

– Én ráérek, az apád kevésbé – hangzott a válasz.

– Ezek szerint apám érdekei fontosabbak, mint a tiéd vagy az enyém?

– Ez ennél bonyolultabb – sóhajtott lemondóan. Abban a pillanatban még talán el is hittem, hogy ő sem igazán örül ennek az egésznek.

– Tudom, ha nem megyek hozzád sokak munkanélküliek lesznek, főleg azok, akik az én részemnél dolgoznak.

– Te komolyan azt hiszed, hogy itt bármi is lehet a tiéd? – Olyan lekezelőhangon szólalt meg, hogy egyszerűen nem tértem magamhoz.

– Nyilván az esküvő után, hiszen ezt beszéltük meg, ha már sietünk, akkor legyen belőle némi hasznom is.

– Nekem sem tetszik, hogy ezt erőltetik, de ha nem veszlek el két hét múlva, akkor apám eladja az egész vállalkozást, amit éppen vezetek. Tehát ChaeYoung, egyiküknek sincs választása. Ha eladja, mindenki mehet, amerre lát, még én is...

– De miért tenne ilyet az apád?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – Megyek lefekszem.

Milliónyi kérdésem lett volna hozzá, milliónyi miért és hogyan, de semmire sem kaphattam választ, mert ott hagyott, egyedül és magányosan, meglehetősen összezavarva, ám meglehetősen biztos voltam abban, hogy nem menekülhetek a sorsom elől...

/TaeHyung/

Úgy tűnt, hogy ez az igazság ára, hogy felpofoz, és levegőnek néz. Már elég régóta bosszantott, hogy nem látja a fától az erdőt, hogy végig sem gondolja a dolgokat. Ideje volt szembesíteni vele, hogy az a ficsúr egyáltalán nem hozzá való. Nem mintha magamat akarnám fényezni, de mellettem önmaga lehetett, ahogyan most is kezd visszaalakulni azé, aki akkor volt, amikor elmentem. Már rettenetesen bánom, hogy nem jöttem vissza hamarabb. Ugyan akkor lehet, hogy nem lett volna ilyen egyszerű a közelébe kerülni, vagy talán pár hónap az sokat változtatott volna dolgokon... Felesleges ezen agyalnom, hiszen ő nem fogja meggondolni magát, mert azt hiszi, hogy kötelessége mindenkit kimenteni a bajból, még ha ezzel beáldozza a saját boldogságát.

Az utolsó kalandunk a napsütötte Barcelonába vitt, és eldöntöttem, hogy a szerződések átbeszélése, és aláírása után a tengerparton fogom süttetni a hasam. Az is tervben volt, hogy valami csinos nőci társaságában fogom elfeledni ezt az egész borzalmat, amin keresztül kellett mennem, de erről letettem, mert sajnos, vagy épp nem, még mindig szeretem valamilyen szinten ChaeYoungot.

Még a repülőn is feltűnt, hogy búskomor, de akár hányszor próbáltam kideríteni, hogy mégis mi a fene lehet a baja, egyre jobban bezárkózott. Már nem is vette a fáradtságot arra sem, hogy felháborodjon a szállás miatt, mert megint csak egy ágyas szobát foglaltak nekünk, nem érdekelte semmi, és senki, én meg nem bírtam tovább nézni a szenvedését, így amikor az első estén a fürdőbe sietett, nem voltam rest utána menni.

– TaeHyung! – nézett rám megdöbbenten, amint meglátott, hogy én is odabent vagyok. – Meghibbantál?

– Nem! – vágtam rá. – Kettőnk közül, te vagy a hibbant. Mondd el, hogy mi bánt? Így nem tudok rajtad segíteni!

– Eleve nem is tudsz!

– Csak, mert nem mondasz semmit sem. Ki vele, mi a fene van!

– Sem érdekes!

– Rosie! – emeltem fel a hangom. – Nem akarlak bántani, de jelenleg megérdemelnél egy taslit!

– Akkor pont olyan lennél, mint az apám – mondta csalódottan.

– De én határozottan nem vagyok olyan, hiszen én csak a te érdekeidet nézem, te magad vagy az, aki nem képes egyáltalán a sajátját! Ha nem mondod el, mi nyomja a lelkedet, bele fogsz őrülni, és én ezt nagyon nem akarom. Világos? – A mondandóm végén megemeltem az állát, hogy végre rám nézzen mert eddig csak a padlót fixírozta. – Tehát tessék végre megnyílni, és dalolni, mint egy kismadár.

– Előrébb hozták az esküvőt.

– És mennyivel?

– Jövő hét szombatra!

– Tessék?! – csattantam fel kiakadva. – Na, nem! Erről szó sem lehet!

– És mégis mivel akadályozod meg?

– Kinyírok valakit! – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Miért? Mi oka van?

– Jin sem örül ennek, legalábbis nekem úgy tűnt!

– Akkor legyen tökös, és mondja meg a nagy okosoknak, hogy felejtsék el. Mondjuk, te magad is mondhatod, hogy egyáltalán nem akarsz hozzámenni, mert nem szeret téged!

– És mit tudsz te a szerelemről? – vágott vissza hevesen.

– Én áldozatot hoztam, hogy az, akit szeretek életben maradjon, fogalmad sincs mekkora fájdalommal járt, és mennyi ideig álmodoztam arról, hogy majd újra együtt leszünk, erre tessék, most itt vagyok, de valójában semmi sem olyan, amilyennek terveztem.

– Gyűlölöm ez az egészet! – szomorodott el.

– Tehát akkor mi van?

– Ha nem tartjuk meg az esküvőt, akkor Jin apja eladja az egész céget, és mindenki elveszíti az állását, még Jin is. Nem tudta megmondani, hogy miért...

– Vagy nem is akarta...

– Magamra hagynál, kérlek? – Láttam rajta, hogy maga alatt van, és ettől a beszélgetéstől sem lett jobban, bár mit is vártam... A probléma attól még nem oldódott meg...

-

Másnap reggel, amikor felébredtem még édesen aludt, természetesen mellettem, de nem bújt közelebb, nekem meg nem volt szívem felébreszteni, holott be kellett volna menni ahhoz a céghez, ahol a teendőink voltak.

– Jó reggelt, álomszuszék! – simogattam meg az arcát. – Lassan indulnunk kell!

– Nem maradhatnék itt? – nézett rám álmosan. Falfehér volt, és elég vacakul nézett ki, amit nem nagyon tudtam, mire vélni. – Nem érzem jól magam!

– Hozzak valamit, hogy jobban legyél? Gyógyszer, reggeli, esetleg egy kávét?

– Nem kell semmi, kajára sem tudok gondolni – rázta meg a fejét. – Csak alszom egy kicsit, és jobban leszek.

– Rendben, de hívj fel, ha van valami baj!

Erre már csak bólintott, majd visszadőlt az ágyba. Mondanom sem kell nem szívesen hagytam ott, és egész végig azon agyaltam, hogy mégis mi a fene lehet bele. Az odáig rendben van, hogy maga alatt van a történések miatt, de bíztam abban, hogy nem fog mély depresszióba esni, hiszen abból egy könnyen nem fogok kihúzni, főleg hogy nem is lehetek mellette, hogy támogassam. Bele fog rokkanni ebbe a boldogtalan kapcsolatba, amit csak azért vállal be, mert nem akar másoknak rosszat. Fenébe, hogy nem tudok a lelkére hatni...

Végül a megadott címen, már nem találtam meg azt a céget, amit kellett volna, de átirányítottak egy hivatalba, ahol meg tudták volna mondani, hogy hová költözött el a cég. Meglehetősen sokan voltak, és hiába kiváló nyelvtudás, mint külföldi, igencsak megvárakoztattak. Pedig elég jól elmagyaráztam, hogy ki vagyok, és mit szeretnék, de valahogy ez nem hatotta meg őket. Aztán hosszas huzavona után kiderítettem, hogy a cég közben csődbe ment, alig egy hete van csődeljárás alatt, csak éppen erről nekünk nem szólt senki, főleg nem a főnökünk. Vagyis megúszhattuk volna ezt az utazást, de ehelyett elküldött minket nyaralni. Nekem az volt a gyanúm, hogy bizony tudja, hogy milyen közünk volt egy máshoz, és valahol mintha abban reménykedne az a ficsúr, hogy összejövünk, de akkor miért nem lép le. Fel tudná bontani az eljegyzést, csak éppen félti a kis vagyonát, és nem mert lépni. Aish, mekkora egy szánalmas alak!

Tehát nekem kellett elvinnem a híreket ChaeYounghoz, hogy innen az emlékeken kívül nem viszünk haza semmit sem. Egy magazinnal a kezében üldögélve találtam rá, de amint meglátott felpattant.

– Na, hogy ment? – faggatott azonnal.

– Sehogy! A cég csődeljárás alatt van, már egy hete, csak épp senki sem szólt nekünk – válaszoltam.

– Az meg, hogy lehet?

– Nem tudom, majd ha hazaértünk, akkor meg is kérdezheted a vőlegényedtől, hogy miért nem bír utána nézni a dolgoknak.

– Biztos volt más dolga is.

– Ne védd! – háborodtam fel.

– Tudod, elég elfoglalt, és elkerülhette a figyelmét! Az ilyen megesik!

– És az is megesik, hogy épp az exeddel küld el szinte nászútra? – kérdeztem vissza dühösen. Kezdett elszakadni nálam a cérna, hogy ennyire védelmezi azt az ökröt, holott az elmúlt időszakban én tettem érte a legtöbbet nem ő. Nem várom, hogy legyen hálás, habár elvárhattam volna, csupán azt akartam, hogy ne legyen ennyire rövidlátó, hogy lásson a dolgok mögé is.

– Üzleti út – javított ki.

– Az általában egy-két nap, de mi itt voltunk kettesben egész héten. Mi van, ha szándékosan csinálja ezt veled?

– Nem legyél már ilyen ellenszenves vele! Ő nem tud arról, ami köztünk volt.

– De a húgodtól tudhatja. Ha valóban közük van egymáshoz, akkor az a legcélszerűbb, ha keresnek valakit, akit egykor szerettél, csak épp nálad, velem be is fejeződött a válogatási lehetőség...

– Szerintem csak képzelődsz! – vágott vissza, kissé meghökkenve, majd el akart sétálni mellettem, de elkaptam a csuklóját.

– ChaeYoung! Még nem fejeztem be a mondandómat! – A szemében a rémületet fedeztem fel, amikor visszarántottam magamhoz, hogy befejezhessem, amit elkezdtem.

Ugyan, az utánalévő eseményekre egyáltalán nem voltam felkészülve, mert kitépte a kezemből az övét, majd fájdalmas arckifejezéssel nyomta mindkét kezét a hasához, pontosabban alhasi részhez. Efféle reakciót anyámtól láttam legutóbb, amikor gyerekként a frászt hozta rám, de hamar kiderült, hogy ez csak a szokásos női probléma, amivel minden nőnek küzdeni el. De ChaeYoung falfehér volt, az arca pedig nem csak enyhe fájdalmat türközött, mert rövidesen sírni kezdett, és kis híján összeesett a fájdalomtól.

– Meghalok! – nyögte elgyötört hangon, és meg egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni vele.

– Hívok egy mentőt! – közölte vele rögtön, de még fel sem vették a telefont, amikor a lány ájultan terült el. Akkor tűnt fel, hogy szinte egy kisebb vértócsa hever körülötte, éppen csípője alatt, miközben egészen föntről vékony kis patakokban folydogál a vére.

-

Tulajdonképpen még a mentősöknek is nehezen tudtam körülírni, hogy mi a probléma, de mivel elég fájdalommal és vérzéssel járt a dolog, komolyabbak véltem, mint egy átlagos női bajt. Hiszen tini korában is voltak nehezebb időszakjai, csak azután lett sokkal jobban, miután elkezdett gyógyszert szedni. Kizártnak találtam, hogy most szedne bármit is, így az öt hete kalandunk végződhetett rosszul is, vagy éppen nem annyira rosszul. Arra a kérdésre sem tudtam rendesen válaszolni, hogy bemegyek-e vele a kórházba, hiszen egy idegen országban vagyunk, és hiába tud spanyolul, ha magához tér, akkor nem hiszem, hogy azonnal tud reagálni rá. Így elkértem a címet, és megígértem, hogy egy órán belül bent leszek a kórházban. Kértem egy alapos takarítást, és elmagyaráztam, hogy nem gyilkosság történt, csupán egy lány rosszul lett, de jó kezekben van, legalábbis nagyon bíztam benne.

Ideges voltam, mert halvány segéd fogalmam sem volt arról, hogy mi történhetett vele, és így a kora esti órákban, már kevesen is voltak a váróban. Alig bírtam ülve maradni, de amint közelebb lépett hozzám egy orvosnak tűnő személy, rettenetesen kíváncsi voltam a fejleményekre.

– Maga a hozzátartozója? – faggatott.

– A kollégája vagyok, tudja, üzleti úton vagyunk – válaszoltam.

– Attól tartok, hogy akkor nem adhatok ki információt róla – mondta elutasítóan.

– Kérem, még sokáig itt leszünk, nincs mellette senki, és nem hiszem, hogy akadna rajtam kívül bárki is, aki aggódna érte. Tudom kell, hogy mi történt vele, hogy támogathassam – vettem szinte könyörgőre a hangomat, s úgy is tűnt, hogy sikerrel járok, mert hatalmasat sóhajtott.

– Arra bizony lesz szüksége is lesz, mert a hölgy most vesztette el a babáját – hangzott a válasza, mire a vér is megfagyott az ereimben.

– Hogy mit? – kérdeztem vissza.

– Ilyen kora terhesség esetén magas a vetélések aránya, a legtöbb nőnek ez ki sem derül.

– Milyen korai?

– Nehéz lenne pontosan meg mondani – magyarázta szakszerűen. – Úgy öt hetes lehetett maximum, de szokatlanul erős görcsökkel, és fájdalommal járhatott, ezért is ájult el. De rendbe fog jönni. Most fájdalomcsillapítót kap, mert a vérzés már most csillapodott, így pár nap és túl lehet rajta, csak lehet, hogy megviseli majd lelkileg.

– Bemehetek hozzá? – tudakoltam, miután észhez tértem a sokkból.

– Azt hiszem, nincs akadálya! – mutatott az ajtóra, majd elindul végig a folyosón.

Biztos voltam, hogy az az én vérem volt, az az én gyerekem lett volna, hiszen azon az estén, nem foglalkoztam azzal, hogy védekezzünk, csupán sodródtam az árral. Vajon megváltozott volna a hozzáállása az egész életéhez, ha most nem veszíti el azt a babát?