A JELEN - 3. fejezet

/ChaeYoung/

Végül nem mentem el anyámhoz...Legszívesebben elmenekültem volna a világvégére, hogy új életet kezdhessek valahol, ahol senki sem ismer. Nem volt kedvem bent maradni sem, így amint faképnél hagytam TaeHyungot, autóba pattantam, és hazamentem. Otthon is tudom az internetet böngészni a megfelelő idol után. Olyat kellett keresnem, aki elég fiatal, és illik egy cuki, vicces reklámba, na meg elég népszerű is, mint például a Twice, csak az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon a nagyfőnök hagyja-e, hogy valamelyik tag részt vegyen ebben a kampányban. Arról meg nem is beszélve, hogy kellett volna az a statisztikai kimutatás is, hogy melyik a legnépszerűbb tag, hogyan hatna a gazdasági mutatókra, de ehhez éppen TaeHyung kellett volna, hiszen ezért lett felvéve, de egyszerűen képtelen voltam vele egy légtérben is maradni, nem hogy beszélni is vele.

Tehát inkább kiélveztem, hogy egyedül vagyok, hogy rendbe tehessen az érzéseimet, és hogy elhatározzam, semlegesnek kell maradnom az irányába, nem hagyhatom, hogy az eddig tökéletesen felépített életem, ennyi év után darabokra hulljon. Ugyan nem fogok haragudni rá, mert azzal magamnak is ártanék, hiszen, ami elmúlt az elmúlt, és az ember a múltján nem változtathat, talán jobb, ha elengedi.

Jin meglehetősen későn ért haza, csupán azt vettem észre, hogy befekszik mellém. Eljátszottam, hogy mennyire mélyen alszok, és meg sem lepődtem azon, hogy nem bújik hozzám, hogy nem ölel át. Nem nagyon szokott...

-

Másnap reggel, jóval hamarabb mentem be az irodába, hogy átkutathassam TaeHyung irodáját, hátha találok valamit a közös munkánkról, de mielőtt bármit is tehettem volna, még a recepciónál MinJi és JiMin vitatkozására figyeltem fel.

– Ha elmondok neki mindent, akkor végre nem vitatkozol velem? – faggatta JiMin a lányt. – Baromi kényelmetlen a kanapén aludni, meg utálom, ha kiabálsz velem.
– Ja, csak épp megérdemelted! – vágott vissza MinJi.
– Most komolyan a kanapéra űzted? – néztem némi megdöbbenéssel MinJire.
– Haragszom rá – vonta meg a vállát a lány. – Szemét módon hallgatott mindenről.
– Nem mindenről, én nem tudtam azt sem, hogy ChaeYoung apja volt az, aki anno megkeresett minket – védekezett a fiú. – Nem tudtam róla, esküszöm!
– Hiszek neked – nyugtattam meg. – De egyáltalán mi vitt rá, hogy ezt tedd?
– Amikor megkeresett minket, ajánlott egy csomó pénzt, hogy vigyük egy sötét helyre őt, intézzük el, majd hagyjuk ott. Készpénzben fizetett, nekem meg nagyon jól jött a pénz – magyarázkodott JiMin.
– Mégis mire? – tudakolta a MinJi. – Nem tudtál volna randira vinni?
– Akkoriban derült ki, hogy az öcsém súlyos beteg, és ha nem lett volna az a pénz, akkor nagy valószínűséggel meghalt volna.
– És ezt miért nem mondtad? Miért nem tudtam róla? Még a szüleid sem említették...
– Nem vertük nagy dobra, és ők sem firtatták, hogy honnan van a pénz, de mivel a testvérem meggyógyult, már nem is fogja őket érdekelni. Viszont én nagyon sajnáltam Tae-t, hiszen miattam is elveszett mindent, meg téged is – pillantott rám a fiú. – Tényleg nem akartam, hogy így alakuljon, de nem volt más választásom.
– Ezt majd meséld el TaeHyungnak is, kérlek! – Kis híján nevetni kezdtem, nem azért mert olyan mulatságos lett volna, hogy az öccse életét mentette meg azzal, hogy minket tönkre tett, hanem mert tényleg nevetségesen kínos volt a helyzet.
– Miért is? – értetlenkedd JiMin.
– Mert meglepődnél azon, amit mondana – közöltem vele titokzatosan. – Még az is lehet, hogy együtt érezne veled, sőt talán nem is haragudna rád...
– Miről hablatyolsz te nő? – MinJi úgy nézett rám, mintha hülye lennék, de mivel Tae megkért akkoriban, hogy ne beszéljek a húgáról, most sem fogom megtenni. Azóta is őrzöm Hazel nyuszit.
– Kérdezzétek TaeHyungot! Én nem adhatok választ minden kérdésetekre, de ő igen! – mondtam búcsúzás képpen, és eldöntöttem, hogy végre elkapom apámat, és kikérdezem, hiszen már úgy sem veszíthetek semmit sem, mert amit elveszthettem, azt el is veszítettem...

-

Nem nagyon találkoztunk apánkkal, de amióta anyám a börtönben van, kissé másképpen áll hozzánk. Ugyanúgy utál minket, mint eddig, viszont már nem bántalmazhat. Nyugtat a tudat, hogy nem húzza sokáig, ami annak is köszönhető, hogy amikor Tae elment, anyám szép lassan mérgezni kezdte, így négy év alatt, igen csak vacak állapotba került. Aztán, amikor apám összeismertetett Jinnel, az én életem jóra fordult, ám amint a húgomat akarta kiházasítani, szánt szándékkal egy olyan ötvenes fazont választott neki, aki úgy bánik a nőkkel, mintha szajhák lennének, vagy csak egy darab hús, a sokadik feleségét fogyasztotta el, mellette szeretői is vannak, anyám pedig nem akarta, hogy ChaeRi egy ilyen ember felesége legyen, így intézkedett. Ekkor határozta el magát, hogy elintézi mindkét férget egyszer is mindenkorra, de csak az a férfit tudta megölni, az apámat már nem, őt csak megsebesítette, de az a sok évi fokozatos mérgezés is megtetet a hatását. Nyugtat a tudat, hogy nem húzza sokáig.

Anyám mindent elmondott, hogy mit tett velünk évek alatt, én is és a húgom is kiöntöttük a lelkünket, de apámat nem csukták le, csupán felfüggesztetett kapott, anyámat meg csak tíz évre csukták le, enyhítő körülménynek számított az a sok szenvedés, amin eddig keresztül mentünk. Sejtettem, hogy nem menthetik fel anyámat, mert csak megölt valakit, és még így is hálásnak kellett lennünk, hogy nem tölti börtönben az egész hátralévő életét, de még így is sokkal tovább fog élni, mint apám. Nem baj, az a szemét megérdemli, hogy hosszú és fájdalmas szenvedéssel teli halála legyen.

Hevesen dobogott a szívem, amikor beléptem apám irodájába. Meglehetősen sápadt volt, nehezen vette a levegőt, de egy cseppet sem tudtam őt sajnálni.
– Mit akarsz? – förmedt rám azonnal.
– Válaszokat! – vágtam rá határozottan. – Ugye láttad, hogy SeokJin kit vett fel?
– Láttam, de már nem érdekel – vonta meg a vállát. – Már nincs hatással rád, már visszavettem azt, amit elvett tőlem, az a szerencsétlen.
– Vagyis engem? Nem vagyok senkinek a tulajdona!
– Arra vagy kíváncsi, hogy mivel vettem rá, hogy eltűnjön innen? – A hangja meglepően gúnyosra váltott, a szívem pedig hevesen kezdett el verni, éreztem, ahogy a harag fokozatosan kitölti a sejtjeimet, és kedvem támadt volna ordítozni vele. – Nem volt lehetősége ellenkezni, ha nem megy el, akkor a szüleit kirakom a házamból, ti ketten meg azt kaptátok volna, amit érdemeltetek. Sőt lehet, hogy téged megtartottalak volna saját magam szórakoztatására, a húgodat meg egy pénzes üzletembernek adtam volna, természetesen jó pénzért.
– Tehát igazat mondott – suttogtam önmagamnak.
– De hát gyáva volt, inkább lelépett, és nem küzdött, mostanra már nem érdekel, mert a cégem biztonságban lesz, mert te hamarosan SeokJin felesége leszel, a húgod meg azt csinál, amit akar. A pénzem a lényeg, az hála neked, jó helyen lesz, bár azt nem hagyom, hogy hozzáférjen valamelyikőtök is...
– És ha nem akarok hozzá menni? – vetettem fel.
– Ebbe nincs beleszólásod, én így döntöttem.
– Ez az én életem, nem a tiéd.
– Azt hiszed, hogy érdekel a sorsod, vagy a véleményed? Örülj annak, hogy ílyen jól jártál, hogy talán figyelembe vettem, hogy kedveled azt az embert, vagy jobban örülnél annak, ha valami idősebb férfi ágyasa lennél?
– Ez nem a középkor. Szeretem Jint, ez tény, de ha nem akarok még feleség lenni, akkor nem leszek...
– Nehogy azt merd hinni, hogy te adod meg a szabályokat, amíg csak egy nyomorult lány vagy...
– Bízom abban, hogy nem fogod már sokáig húzni – szúrtam be gonoszan. – A halálod mindannyiunknak megváltás lesz...

Láttam, ahogyan az arca eltorzul a dühtől, ilyenkor jött az a rész, hogy megver, vagy egyáltalán kezet emel rám. Nem volt túl fürge mozgású, így sebesen leléphettem volna, de a lábam meg sem akart mozdulni. Talán még nem tudtam rendesen feldolgozni, hogy TaeHyung valóban igazat mondott, és ez meglehetősen sokat változtat a helyzetemen. Szerettem Jint, és nem akartam neki fájdalmat okozni, de ha az exem felhasználja ellenem azt a tudást, amivel rendelkezik, akkor fene se tudja, hogy fogok ellenállni neki. Bár komoly elhatározással egészen sokáig. A múlt az múlt... Köztünk mindennek vége...

Kár volt megrökönyödnöm, és nem mozdulni, láttam, hogy apám keze felém lendül. Fel voltam készülve a pofonra, nem is ért volna váratlanul, de aztán egy magas alak jelent meg mellettem, és megakadályozta a mozdulatot. Fél szemmel sandítottam rá, s elkerekedett szemmel fedeztem fel TaeHyung alakját.

– Mennünk kell! Várnak minket az ügyfelek! – közölte higgadtan, majd ellökte apám kezét, és kivezetett a helyiségből.


/TaeHyung/

MinJitől tudtam meg, hogy ChaeYoung éppen az apjával beszélget. El nem tudtam képzelni, hogyan képesek azt az embert egyszerűen megtűrni, hiszen azt a sok mindent nem lehet olyan könnyen elfelejteni. Amikor beléptem, már éppen azon volt, hogy megüsse a lányt, amit nem hagytam, azonnal elkaptam a karját. Rám nézett, és tömény gyűlölet jelent meg a tekintetében, így inkább Rosie-ra koncentráltam. Ő viszont nagyon meglepődött a jelenlétemen, majd teljes nyugodtsággal indulásra ösztönöztem.

Becsuktam magam mögött az ajtót, és hallottam, amint a lány egy hatalmasat sóhajt.
– Jól vagy? – tudakoltam azonnal.
– Azt hiszem – válaszolta. – Akkor hová is megyünk?
– Irány a JYP! Elkapjuk a Twice legnépszerűbb tagját!


A reklám, amit kitaláltunk valójában, egy nagyon könnyed nyári filmecske, melyben fog még szerepelni egy igazán helyes modell srác is. Nem sok szerepe lenne a lánynak sem, inkább csak szépnek kell lennie, meg igen ügyesen kell magára öntenie azt citromos-mentás üdítőt. Igazából azon voltam kiakadva, amikor ChaeYoung tárgyalni kezdett a főnökséggel, akik természetesen sokat akartak kaszálni, ám nekünk az is fontos volt, hogy a mi hasznunk is elég jó legyen. A lány nem volt rest zsarolni, gonosz, szúrós megjegyzéseket tenni sem, így egy percig sem kételkedtem abban, hogy sikerrel járunk. Tzuyu meglepően aranyos lány volt, nem tartottam véletlennek, hogy ő a legnépszerűbb, és valóban tökéletes választás lett volna, a hirtelen szerelembe eső, elbambuló lánykának a medence partjára.

Egészen addig sikeresnek véltük az üzletet, hiszen volt szerződés is, amit aláírtunk, hogy pénz csak sikeres felvétel után lesz átutalva, hiszen előre nem fizetünk senkinek sem. Még a gyártócégnek is tetszett az ötletünk, azokkal én folytattam tárgyalásokat, és mindenki lelkesen vágott volna bele a forgatásba, ami végül nagyon nem úgy alakult, ahogy kellett volna.

A helyszínre igyekeztem egy elegáns bézsszínű kosztümben virító ChaeYounggal, és már másodszorra esik le az állam amiatt, hogy mennyire jól állnak neki az efféle öltözetek. Milliónyi kérdésem lett volna hozzá, ám ennek ellenére olyan hallgatag volt, mint egy sír...
– Egész végig csendben leszel? – faggattam, amint bepattantunk a kocsiba.
– És ha igen? – vágott vissza hevesen. – Köszi, hogy kimentettél, de megoldottam volna a helyzetet.
– Ja, úgy, hogy megint elviseled a fizikai bántalmazást? – forgattam a szemem.
– Szerencsére már nem sokáig.
– Hogy érted ezt?
– Úgy, hogy hála anyám közben járásának, hamarosan meg fog halni.
– És meglátogattad az anyukádat?
– Nem! Nem bírtam. Inkább szerettem volna egyedül lenni.
– Mi történt vele? Miért került be oda?
– Megvédte a húgomat, akiből apám luxuskurvát akart csinálni.
– Annak ellenére, hogy leléptem. Mekkora egy aljas, szemét alak! – mérgelődtem.
– Elmondott mindent – szólalt meg rövid hallgatás után. – Tudom, hogy igazat mondtál, de ez akkor sem változtat semmin. Nekem kötelességeim vannak, amiket miattad nem fogok felrúgni.
– És lemondasz arról, hogy boldog legyél?
– Az leszek, efelől ne legyen kétséged.

-

A forgatási helyszín egy nagy medence volt, verőfényes napsütéssel. A kamera már fel volt állítva, a díszletek, és statiszták a helyükön, de a mi főhősnőnk meg sehol. A producer meg éppen ChaeYounggal kiabált, hogy ha ma nem készül el a felvétel, akkor nem kapunk egy árva kwont sem. Én megértettem őket is, nagyban számítottak volna ránk, mi meg a legelején kudarcot vallottunk. Rövid telefonálás után derült ki, hogy Tzuyu megbetegedett, és éppen most akartak minket hívni, hogy ez nem jön össze, sajnálják. Nem kezdtem el vitatkozni velük, csupán megköszöntem, hogy szóltak, és letettem. Másik csinos lányon kellett gondolkodnom, így megejtettem egy-két telefont, de a mai napra már senkit sem tudtam volna intézni. Ezt kellett volna előadnom a lánynak, aki le-föl sétálgatott a medence partján.

– Nem hiszem el, hogy cserben hagytak minket! – drámázott.
Nem mondtam semmit, csak kényelmesen letettem magam az egyik napozóágyra, ami mellett volt egy asztal, rajta egy dobozos üdítővel. Az mellett még egy olyan ágy, amin elterültem.
– Higgadj már le, Rosie! – kértem tőle. – Árt a szépségednek!
– Hogy a fenében tudsz ilyen nyugodt lenni, amikor egy csomó pénz forog kockán?
– Azt mondták, hogy a mai napon kell meglennie a filmnek, és az egyik helyen azt mondták, hogy lehet, hogy tudnak valakit, aki ráér – magyaráztam.
– Nekünk nem elég a lehet – dobta le magát a másik üres helyre. – Biztosra kell mennünk!
– Lazíts már az isten szerelmére! – fakadtam ki magamból dühösen. – Mire mész azzal, hogy ennyire ideges vagy? Semmire, akkor meg?
– Te csak ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! Nem vagy te senki sem, hogy utasítgass!
– Jól van! – vontam meg a vállam, majd amint láttam, hogy azért a bizonyos dobozért nyúl, természetesen úgy, hogy oda sem néz, egy kicsit arrébb vittem.
Megint érte nyúlt, de megint odébb vittem, de most már neki is feltűnt a vándorló üdítős doboz.
– Te most szívatsz engem? – nézett rám villámló tekintettel, és dühösen felpattant.
– Én ugyan nem! – játszottam az ártatlant, de közben nagyon jót szórakoztam rajta.

Ezúttal már a kezemből próbálta kivenni a dobozt, de nem hagytam, hogy elérje, hogy jobbra, hol balra, hol pedig magasra vittem, hogy egész véletlenül se tudja elvenni. Arca is kipirosodott a küzdelemtől, és már a blézertől is megszabadult, az a fehér blúz, amit viselt, meglehetősen szexi volt, hiszen enyhén átlátszott. Miután nem tudta megszerezni a dobozt, rám hagyta, és elindult a medence szélén, hogy szerezhessen magának is hűsítőt, ám arról megfeledkezett, hogy a csempézett felület vizesen meglehetősen csúszós, így pár lépés után, tökéletes ívben landolt a vízben...