A MÚLT - 9. fejezet

/ChaeYoung/

Amikor határozottan ráfogott az arcomra, tudtam, mi fog következni, de csak akkor bizonyosodott be, amikor az ajkai találkoztak az enyémmel. Igazán visszafogott volt, és amint elengedett, éreztem, hogy egy könnycsepp szalad végig az arcomon, olyan tudattalan volt a könnyezés, hogy egyszerűen csak megtörtént. Persze, azt hitte, hogy miatta volt... Összezavarodtam, ez tény, de nem tudtam haragudni rá, és amint szabadkozni kezdtem, magam kértem az ismétlést. Ezúttal kissé hevesebbnek bizonyult, az arcomat is újra foglyul ejtette, az ajkaim pedig önkénytelenül nyíltak szét, igyekezett elmélyíteni a csókot, mire automatikus védelmi reakcióként, megharaptam a nyelvét.

– Bocsánat! – néztem rá szomorúan. Az a baj, hogy a „tolakodó” csókja is kellemetlen emlékeket szakított fel bennem.

– Te megharaptál? – elképedve méregetett, majd amint meglátta a szomorú arckifejezésemet, nevetni kezdett. Én viszont ezen a reakción voltam kiakadva.

– Sajnálom, én nem akartam – ráztam a fejem, de úgy tűnt, hogy a fiú nem bánja, hogy így reagáltam az akciójára, hiszen a derekamnál fogva magához ölelt.

Tiltakozhattam volna, de nem tettem, mert a közelsége igazán megnyugtató volt a zavaros lelkemnek, meg az érzéseimnek. Persze, nem tudtam őt, hová tenni, hogy miért tesz bármit is, de egyre valószínűbbé vált szánomra az a tény, hogy egy kicsit sem lehetek közömbös számára. 

– Haza tudnál vinni? – tudakoltam hosszas ölelkezés után.

– Ha ezt szeretnéd – egyezett bele, majd a csónak felé vonszolt.

A lábaim nehezen indultak meg, meglepően a hatása alatt voltam a tetteinek, hiszen, ha ezt vesszük alapul, ez volt életem első csókja, amit olyan személytől kaptam, amit én magam is kedvelek. Vagy érzek valamit iránta, még akkor is, ha nagyon nem tudom, hová tenni őt.

Amint hazaértünk, láttam rajta, hogy nem szívesen enged el, hogy inkább velem töltené az időt, mi több inkább nálam éjszakázna. Végül, amint belenyugodott abba, hogy nem aludhat velem, nyomott egy puszit a homlokomra.

– Ugye, tudod, hogy nem fogok rád mászni, amíg te nem adsz rá engedélyt – figyelmeztetett némi keserűséggel a hangjában.

– Nem, nem attól tartok! – ráztam meg a fejem. – Sokkal inkább az emlékeimtől...

– Amiket talán könnyebb lenen kezelni, ha megosztanád őket.

– Aludj jól, TaeHyung! – köszöntem el tőle, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem az otthonomnak nevezett siralomházba.


-

Az elkövetkezendő pár napban, a mólónál töltöttük az estéket, hol a naplementét, hol a csillagokat bámulva, kevés beszélgetéssel, de rengeteg finom fizikai interakcióval, és kezdtem egyre jobban megszédülni a csókjaitól, és az érintéseitől. Többet, akartam belőle én magam is, tapasztalatokat, de akár hányszor megéreztem a lélegzetét a nyakamon, vagy a csupasz lábamon felfelé kalandozó kezét, rémképek suhantak át az agyamon, és valahogyan mindig leráztam magamról. Ilyenkor, mindig a csalódott arcát láttam, mert fogalma sem volt arról, hogy miért teszem azt, amit teszek. Talán, ha el bírnám neki mondani, hogy mit rejtegetek, hogy milyen szörnyűségekre emlékszem, amikor megérint, akkor talán tudná, hogy min megyek keresztül. Tudtam, hogy ő messze nem olyan, mint apám, de olyan nehéz a személyére koncentrálnom, ha csak azok a rémtettek jutnak az eszembe. El kell neki mondanom, mint érzek, akár iránta, akár a múltammal kapcsolatban, beszélnem kell róla....

Péntek este nem együtt indultunk a mólóra, hanem üzenetben kért arra, hogy nyolcra menjek oda. Tehát felöltöztem, és a hátsóajtón kislisszanva léptem le. Bár még volt két napom hivatalosan az apám mentességből, azt kívántam, hogy bárcsak történne vele valami, és soha többet nem látnám. Nem vagyok rossz indulatú ember, de valahogy az olyan emberek, mint apám, megérdemelnék, hogy valami rossz dolog történjen vele.

Már a hátsó ajtónál megláttam a földön heverő rózsaszirmokat, és az egész utamat azok vezették. Ugyan sajnáltam őket, de ahogyan a meztelen talpam a bársonyos szirmokhoz ért, egyszerűen felemelő érzés volt. Már kis híján besötétedett, ám amint szembesültem azzal, hogy a fiú kész pikniket tervez kettőnknek, elkerekedett a szemem.

– Örülök, hogy látlak, Rosie! – üdvözölt TaeHyung, nagy mosollyal az arcán, és nem volt rest, hogy nyomjon egy puszit a számra. – Remélem, éhes vagy!

– Mi a fene ez? – néztem az abroszra, meg a megterített rengeteg ételre.

– Pezsgőm is van – jelentette be.

– Mire készülsz? – értetlenül meredtem rá.

– Csak szeretnék veled beszélgetni. Már az is baj?

– Nem, csak...

Nem fejeztem be, mert kinevetett volna, ha kiderül számára, hogy milyen nevetséges dolog jutott az a eszembe, hiszen ez a hely tökéletes lett volna arra, hogy megkérje a kezem, de hát mi nem járunk, és a saját érzéseimben sem vagyok százszázalékosan biztos, nem hogy az övéiben. De ennek ellenére leültem, és magamhoz vettem egy-két finom falatot, sőt a pezsgőt is elfogadtam.

– Kettőnkre! – jelentette be ünnepélyesen, majd koccintottunk. Ezen mosolyognom kellett, de nagyon tetszett a gondolat.

– Okés, mi ez az egész? – kérdeztem végül.

– Csak szerettem volna megkérdezni tőled, hogy lennél-e a barátnőm? – érdeklődte, egy kissé feszengve, én meg még a pezsgőmet is félrenyeltem.

– Hogy micsoda? – hördültem fel két fuldoklás közben. – Miért? Meg hogyan? Meg mi van?

– Rosie! – simogatta meg az arcomat. – Szeretlek, nem tudnám megmondani miért, de szeretlek, s mielőtt azt mondanád, hogy csak a titkaidat akarom belőled kiszedni, azért mondom ez, tudd, hogy ez nem így van...

– De nem vagyok szép, és nem vagyok vonzó sem, miért szeretne engem egy olyan helyes srác, mint te?

– Az, hogy szerinted helyes vagyok, félsiker. A szépség meg relatív.

– Relatív?

– Mindenki mást tart szépnek, ha más nem tart téged szépnek, az az ő bajuk, és vegyenek szemüveget, de az én szememben te meseszép vagy, akár hiszed, akár nem.

Hiába mondott nekem ilyen csodás dolgokat, a lelkem egy része örült ennek, a másik meg rettegett a következményeitől...

– Nem szerethetsz, és nem lehetek veled – mondtam neki a könnyeimmel küszködve.

– Ha apád miatt félsz, tudom, hogy mit vállalok. Bármit hajlandó vagyok megtenni azért, hogy biztonságban tarthassalak.

– De ezzel mindent kockára kell tenned...

– Mondtam, bármire hajlandó vagyok érted, de nem zárhatsz ki az életedből, ezt egyszerűen nem hagyhatom.

– Ha apám visszajön, akkor nem fogunk tudni itt ülni, és romantikázni.

– Akkor gyakrabban kell megszöktetnem téged... – vigyorodott el.

– Megyek én magamtól is – intettem le, mire közelebb hajolt, hogy meg tudjon csókolni.

Hülye lettem volna ellenkezni, és szinte elolvadtam a karjaiban, ebben a pillanatban eddigi életem legnagyobb boldogságát éltem át. Szerettem volna megerősíteni őt abban, hogy számomra sem közömbös, de mire kiönthettem volna a lelkemet, váratlanul minden rosszra fordult.

Lépéseket hallottunk a hátunk mögül, és gyanakodva méregettem az ott megjelenő alakot. Pedig csupán a húgom volt az...

– Unnie! – szólított meg, és láttam rajta, hogy eddig futott, ki volt pirulva, és alig kapott levegőt. – Ha kell jönnöd most rögtön!

– De nem akarok! – ellenkeztem, de nagyon rosszat sejtettem.

– Apa hazajött, és mindenkit látni akar, főleg téged – szomorúnak tűnt, mint valahogyan megtudta volna az a szemét, hogy valami szerelemféle van kialakulóban köztem, és TaeHyung között. Talán mégis csak voltak kémek...

– Megyek! – jelentettem be, majd feltápászkodtam.

– Veled megyek! – közölte TaeHyung váratlanul.

– Erre semmi szükség, majd írok, hogy mi történt, nem kellene téged is bajba sodornom ezzel. Minden rendben lesz! – nyugtattam meg, bár tudtam, hogy itt soha sincs semmi rendben.

– Szeretlek! – tudatta velem az érzéseit még egyszer, és talán ebben a borzalmas pillanatban hittem el neki a legjobban, hogy igazat mond, és abban sem voltam bizonytalan, hogy én mit érzek iránta. Csak éljem túl a ma estét...

-

Sikeresen felmásztam az erkélyemen végig futó növényeken, hiszen ennél biztosabban nem juthattam volna ki a házból, még az udvarra sem, és néha már az is megnyugvást jelentett. ChaeRi bizonytalan volt nagyon, de a felfelé terelgettem, sietnünk kellett, ha sokáig késlekedünk, akkor az gyanús lesz, és nem akartam, hogy anyám megint kapjon. Aztán úgy tettünk, mintha a szobámból kerültem volna elő, és most ébredtem volna...

– Mi tartott eddig? – apám hangja szigorú volt, de nem foglalkoztam vele.

– Aludtam – vontam meg a vállam. – Fel kellett öltöznöm.

– És miért kellett ehhez a húgod? – gyanakodva nézett rám.

– Ő ébresztetett fel, gondolom! – vágtam vissza kicsivel gúnyosabban, mint kellett volna.

– Ne feleselj velem! – emelte fel a hangját a szörny, és éreztem, ahogyan hatalmas tenyere az arcomon csattan, ám olyan nyugalom, és sebezhetetlenség uralkodott a bennem, hogy meglepődtem magamon.

– Óhajtasz még valamit mondani, vagy visszatérhetek a szobámba? – kérdeztem tőle higgadtam. 

Némiképpen meglepődött, de igyekezett tartani magát.

– Tűnjetek a szemem elől! – ordította el magát, én pedig készségesen távoztam volna, de megragadta a karom. – Te maradj, hozzád lenne még egy-két kérdésem.

Nagyot nyeltem, ám nem mozdultam.

– Azt nyugodtan hallhatják a többiek is – közöltem vele jeges hangon, mire erősen rá szorított a karom felső részére, szinte belevéste az ujjait.

– Akkor is tűnjenek el... Ha kell, akkor a házamból...

– Hová menjünk? – nézett rám anyám megdöbbenve.

– Nem érdekel, nem akarom látni itt egyikőtöket sem.

– Ha kezet emelsz ChaeYoungra, nem állok jót magamért – fenyegetőzött anyám dühösen meredve apámra, akinek gonosz vigyor terült el a képén.

– Csak azt kapja, amit megérdemel – hangzott a válasz.

– Menj, Omma! – nyugtattam, és a fejemmel azért jeleztem, hogy a szomszédban biztonságban lesznek, én is oda fogok szökni, rövidesen. – Nem lesz semmi baj!

Hátat fordítottam apámnak, nem néztem rá, egyszerűen, csak végig akartam hallgatni a vádakat, majd szó nélkül lelépni, és nem törődve semmivel...

– Nem akarsz bemutatni a fiúdnak? – tért rá a lényegre, a szívem pedig hevesen dobogni kezdett. Honnan a fenéből tudja?!

– Nincs olyanom – erőltettem higgadtságot a hangomra. – Csupán kétszer találkoztam az évfolyamtársaimmal, mert korrepetálnom kellett őket, vagyis nem tudom, miről beszélsz.

– Ne hazudj! – Olyan erővel vágott arcon, hogy felrepedt az alsó ajkam, óvatosan megtöröltem, de nem éreztem, hogy fájt volna, csak azt, hogy egy kicsit vérzik. – Tudom, hogy van valakid, és ha kiderül, hogy ki az, teszek róla, hogy a közeledbe se merjen menni.

– Ha bántani mered azokat, akiket szeretek... – igyekeztem erőt sugározni, hogy engem bizony nem törhet meg, de amikor a hajamat elkapva, annál fogva erőteljesen a kanapéra lökött, milliónyi emlék suhant át az agyamon.


Tizenhárom éves voltam, amikor ez ittasabb állapotában meg akart erőszakolni, és most éppen olyan állapotban volt, arról nem is beszélve, hogy amikor rám tehénkedett, kezdtem pánikba esni. Arról meg aztán fogalmam sem volt, hogyan került hozzá az a tekintélyes méretű konyhakés, amit a nyakamhoz szorított.

– Ha megmozdulsz, halott vagy! – fenyegetőzött. Ebben a pillanatban éppen annyira elborult az agya, hogy elfeledkezett arról, miképpen a lánya lennék.

– Szállj le rólam, a lányod vagyok! – tájékoztattam, mintha emlékeztetnem kellett volna a köztünk lévő vér szerinti kapcsolatra.

– A szememben csak egy kurva vagy, aki büntetés érdemel! – Közvetlen a fülembe suttogta a szavait, a szívem ki akart esni a helyéről, és ki akartam szabadulni, mielőtt valami olyat tesz, amit sosem heverek ki. – Inkább én veszem el azt, ami az enyém, mielőtt valami kis fiúcska megrontana..

Tudtam, hogy fogalma sincs arról, hogy miket magyaráz, de a nála lévő kés igen csak az életemet fenyegette. Sokkal erősebb volt nálam, és ahhoz is értett, hogyan szabadítson meg a nadrágomtól. Vagyis kigombolni kitudta, és az egyik oldalon már le is rángatta rólam, ez ment neki fél kézzel is, csak amikor mocorogni kezdtem alatta, akkor elakadt a mozdulat sorral. Ekkor fenyegetően nyomta a bőrömhöz a kés pengéjét, ami finoman vágódott belém. Ha megmoccanok, akkor tuti, hogy végem, és még levegőt sem mertem venni.

 – Ha hagyod magad, akkor hamarabb szabadulsz! – vihogta a képembe, olyan volt, mintha valami szerrel nyomta volna magát, rá sem ismertem erre a szörnyetegre.

– Hagyj békén! – kiabáltam rá, amennyire ez lehetséges volt, de csak nevetve folytatta a nadrágom letornázását. Nyeltem egyet, és amikor éreztem, hogy nem szorítja annyira a nyakamhoz azt a kést, megint mocorogni alatta.

– Meglehet, hogy ki kéne kötözni téged, akkor nem tudnál ennyit ficánkolni, bár megjegyzem – itt egészen közel hajolt hozzám, éreztem a lélegzetét a nyakamon, amitől a hideg is végig futott a hátamon –, a küzdelmed merőben szórakoztató...

Nem reagáltam rá, egyszerűen, akármennyire is ficánkoltam, az a kés pengéje, mindig az életemet veszélyeztette. Éreztem, ahogyan a könnyeim is utat törnek, az erőm teljesen elhagyott. Tudtam, hogy nem akarok nemi erőszak áldozata lenni, és ha nem találok ki valamit, akkor még nehezebben tudom magam túl tenni, majd a történteken. Akkoriban az ilyen kísérlete előtt, csak zaklatott, egészen tíz éves koromtól, csak simogatott, meg olyan ocsmány dolgokat kért tőlem, hogy elégítsem ki őt a kezemmel, és hagyjam, hogy fogdosson közben, és mivel gyerek fejjel még jobban féltem tőle, volt, hogy megtettem, amit kért. Ám csak tizenhárom éves koromban akart tőlem, valami komolyabbat, akkor sem sikerült neki, mert anyám leütötte, és rendőrt hívott, akik nem tettek semmit, mert nem hittek nekünk. Én meg eltemettem magamban mindent, és nem beszéltem róla.

A gondolataimból az zökkentett ki, hogy egészen közel éreztem a kezeimet a féltett részeimhez, sőt egészen durván belém akarta nyomni az ujját. Ekkor már minden testrészemet kitöltötte a pánik, alig bírtam megmozdulni. Talán már azt vártam, hogy legyek túl rajta, én pedig a legközelebbi autó elé vetem magam, hogy megszabaduljak attól a lelki tehertől, hogy a saját apám felhasznált a saját élvezetének a céljára.

– Csodás vagy! – suttogta a fülembe kéjesen. – Alig várom, hogy végre megdughassalak!

Biztos voltam abban, hogy nincs tisztában azzal ki vagyok, de én nem akartam, hogy az első a pasi az életemben egy ilyen alak legyen, nem bírtam őt, az apámnak nevezni, mert egy apa nem tesz ilyet a gyermekével, még akkor sem, ha utálja őt.

Lehunytam a szemem, amikor a szabad kezével éppenséggel a férfiasságát kapta elő, hogy egy kicsit játszadozzon vele, annyira undorodtam tőle, hogy arra nem voltak szavak. Vissza kellett tartanom a rosszullétemet, bár az lehet, hogy segített volna abban, hogy szabaduljak. Gusztustalan és groteszk volt a szituáció, de úgy éreztem, mintha annyira élvezné a saját szórakoztatását, hogy lazított volna a kés szorításán, már nem nyomult annyira a nyakamba, talán itt lenne az idő menekülni. Egyetlen esélyem volt, és meg kellett kockáztatnom, most vagy soha!

Ellöktem a kezét, amiben a kés volt, de cserébe a nyakamtól egészen a bal mellem felső vonaláig, igen durván megvágott. Éles fájdalom hasított a sérülésembe, de nem foglalkoztam vele, csak lelöktem magamról a magát szórakoztató apámról. Leszédült a kanapéról, én pedig mielőtt feltápászkodhatott volna, egy szál bugyiban és pólóban szaladtam az utcára...