A JELEN - 9. fejezet

/ChaeYoung/

Hoshino úr meglehetősen szimpatikusnak tűnt, tele volt lelkesedéssel, és tudtam, hogy vele meglepően jó lesz majd együtt dolgozni. Azon természetesen ki voltam akadva egy darabig, hogy éppen ahhoz a céghez keveredtünk, ahol TaeHyung előtte már dolgozott, és éppen azután kezdett hanyatlásnak indulni a vállalat, amint ő lelépett. Azt eddig is tudtam, hogy tehetséges szakember lett, de hogy ennyire pótolhatatlan, arra azért nem számítottam.

Ahogy arra sem, hogy ott fogok állni és végignézem, amint egy újabb ex ismét kiveti rá a hálóját. Még a szavai miatt is görcsbe rándult a gyomrom, erős kényszert éreztem arra, hogy tarkón vágjam, de szerencsére nem csak engem érintett rosszul.

– Sana! – mordult fel Mr. Hoshino. – Hogy van képed ide jönni?

– Ide húzott a szívem – vonta meg a vállát szőke lány. A haja éppen leért a vállára, ő is japán volt, de sajnos nem volt annyi tartás benne, mint a japán lányokban.

– Nem miattad vagyok itt, és amint végeztünk a munkával, már itt sem vagyok – szólt közbe TaeHyung határozottan, és láttam rajta, hogy őt éppen annyira bosszantja a lány felbukkanása, mint engem.

Bár engem nem kéne... Miért is érdekelne, hogy ez a nő itt van, hiszen vele már csak akkor jött össze, amikor már összeszedtem magam, és az sem tartott sokáig... Mégis olyan mélyről jövő féltékenység öntött el, hogy ilyet még életemben nem tapasztaltam. Amúgy is felesleges ezen őrlődnöm, vannak kötelezettségeim, nem is akarok semmit sem TaeHyungtól... vagy mégis? Ha ez nem így lenne, akkor nem érezném ezt a gonosz érzést, mely arra késztet, hogy „ölj”...

– Teszek róla, hogy ne akarj majd visszamenni, édes! – villantott a lány egy ezer wattos bájvigyort a társamra, nekem meg ökölbe szorult a kezem.

– Sana, te szégyentelen! – emelte fel a hangját Mr. Hoshino, és a hangsúlyából arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon is jól ismerheti a lányt. – Hagyd békén a vendégeinket! Ha meglátlak a közelükben, kihajítalak innen!

– Nem ígérek semmit, apa! – gúnyolódott a szőkeség, majd dobott egy puszit TaeHyung irányába, és vihorászva távozott.

Minden kérdésemre választ kaptam anélkül, hogy bármit is kérdeznem kellett volna, csak épp nem erre számítottam. Vagyis TaeHyungnak volt elég bátorsága ahhoz, hogy a főnökének a lányával kavarjon, és ez nem okozott problémát. Ez számomra azért elég meglepő volt...

– Bocsássatok meg a lányom viselkedéséért! – tördelte a kezeit a férfi. – Kissé nehezen tette túl magát azon, hogy TaeHyung elment.

– Nem ő az egyetlen! – fújtam ki lassan a levegőt.

– Mi lenne, ha a feladatra koncentrálnánk? – szólalt meg Mr. Hoshino oldva a hirtelen jött feszültséget. – TaeHyung, keresd fel a marketingeseket, illetve az irattárban megtalálsz minden információt arra vonatkozóan, hogy milyen szerződéseket kötöttünk az elmúlt időszakban. Talán rájössz arra, hogy hol és ki hibázott, illetve hogyan tudjuk orvosolni a problémát.

– Rendben! – bólintott a társam, majd kilépett az ajtón.

– És nekem mi lesz a dolgom? – faggatóztam azonnal.

– Tárgyalni kellene, először az igazgatói tanáccsal, mert ki akarnak lépni, és ha mindenki kiviszi a pénzt, akkor csődbe megyünk. Aztán lenne még pár tárgyalás a továbbiakban külsős befektetőkkel, hátha meg tudjuk őket győzni, hogy megéri velünk üzletelni.

Sejtettem, hogy valami hasonló miatt hívtak ide, hiszen ha belendülök, akkor igen veszélyes ellenfél tudok lenni. Valójában nagyon örültem a feladatnak, mert ezzel ki tudom kapcsolni a TaeHyunggal kapcsolatos vegyes érzéseimet.

– Kérlek, kövess! – szakított ki a gondolataimból Mr. Hoshino, én pedig készségesen követtem őt a kijelölt tárgyaló terembe.

-

Odabent négy férfit találtam, volt köztük két ázsiai, vélhetően japán, és két amerikai is, de amin megláttak olyan lenéző pillantásokkal, meg gúnyos mosollyal illettek, hogy tisztában voltam az előítéleteikkel.

– Azt hittük, hogy sosem érsz ide! – mondta a magasabb amerikai, a tulajnak címezve.

– Azt hiszed, hogy idehozol egy libát, és meg tudod menteni a céget? – vetette fel a másik, köpcös helyi, de a szavai miatt kezdett felforrni az agyvizem.

– A nevem Park ChaeYoung, és pillanatnyilag én vagyok Mr. Hoshino jogi képviselője – vágtam közbe illetlenül, mielőtt a többi kettő is sértegethetett volna. – Tehát mi is a céljuk?

– Ki akarunk lépni! – vágta rá az egyik ázsiai, akinek az arcvonási nagyban hasonlított az igazgatóéra, csak épp sokkal fiatalabb volt. Vajon a fia lehet?

– Rendben, ott az ajtó! – mutattam az irányába, de Mr. Hoshino felszisszent. – Csak nyugalom! – intettem le. – A saját módszereimmel fogjuk végigvinni!

A férfi bólintott, a többiek meg nem mozdultak. Nyilván nem erre számítottak, de ők nem ismernek, hát... majd megfognak...

– Elmehetnek, de ha kilépnek azon az ajtón, garantálom, hogy egyetlen árva centet sem fognak látni a vagyonukból – űztem tovább szavaimat, de erre mind a négy felpattant a helyéről.
– Ehhez nincs semmi joga! – mérgelődött a másik ázsiai.
– Tisztában vagyok az önök és a saját jogaimmal is – vontam meg a vállam, majd felültem az asztal szélére, igen közel hozzájuk. – Mindazon által, miért éppen most akarnak távozni? Mert veszteséges lett a cég? Egyiküknek sem fordult meg a fejében, hogy valamin változtatni kellene? Vagy ha látták, hogy baj van, akkor miért nem a teljes káosz előtt léptek le? Ha csak nem belső akció volt, hogy csőd közeli helyzetbe hozzák az egész vállalatot!
– Ez aljas rágalmazás! – pattant fel a köpcös. – Én ezt nem hallgatom tovább!
– Ha kilép azon az ajtón, az egyenlő lesz egy beismerő vallomással – mosolyodtam el. – A helyében leülnék, és végighallgatnám az ajánlatokat is!
– Mit akar? – faggatózott a másik helyi, mivel a többiek csupán nagy szemekkel néztek rám.
– Egy hét türelmi időt – válaszoltam. – Ha sikerül megállítani a veszteséget, akkor maguk nem léphetnek ki, ha viszont a veszteség marad, akkor elmehetnek, de csak azt az összeget vihetik ki, amit bele adtak.
– És ha most elmegyünk, és visszük az általunk kigondolt összeget? – vetette fel a főnök fiatalabb kiadása.
– Akkor jogi útra terelem az ügyet, és garantálom, hogy az alsónadrágjukat is leperelem magukról! – közöltem jeges higgadtsággal, amire csupán hápogni tudtak. – És előre figyelmeztetem magukat, hogy nagyon veszélyes tudok lenni, ha az ügyfeleimet anyagi kár veszélyeztetné! Pénteken találkozunk! – hajtottam nekik fejet, majd Mr. Hoshino-val együtt távoztam.


/TaeHyung/

Azután, hogy Sana ilyen kellemetlen helyzetbe hozott, meglehetősen ideges lettem. Természetesen szerettem volna elkerülni azt a lányt, nehogy véletlenül valami hiú ábrándban higgyen, hiszen kettőnknek eleve nem lett volna semmi jövője. Nekem akkor ChaeYoungra van szükségem, csak éppen még nem tudom, hogy miképpen fogom visszaszerezni, ha ő meg a kötelességeinek a rabja.

Ám megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy egyetlen marketinges maradt, mert a többiek mindegy felmondtak, és az az egy pedig annyira ostobának bizonyult, hogy nem is vettem a fáradtságot, hogy beszéljek vele. Az összeszokott társaság, aminek egykor tagja voltam elment, pedig jól fizetett a cég, és támogattak abban, hogy hazatérjek, akkor meg mi a fene történhetett.

Az irattárban pedig szinte nem találtam semmit sem, mert az a négy hónapnyi agyag szörnyen hiányos volt. Egyre valószínűbbé vált számomra, hogy valaki bentről pusztítja a céget, emiatt is tűntek el a szakemberek, újak meg nincsenek. Az iratok hiányosságai is erre vallt, aztán totális pofára esés lett a vége, amint Sana felbukkant.

Idegesen kutattam az iratok után, amikor a szőkeség negédes hangon megszólalt mellettem.
– Csak nem ezeket keresed? – mutatott fel egy köteg iratot.
– Miért vannak ezek nálad? – néztem rá értetlenül. – Nekem semmi közöd sincs ezekhez.
– De van – vigyorodott el a lány. – Valahogy haza kellett téged csalnom, az pedig egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz apám cégével.
– Miattad van jutott ide a cég? Az a cég, ahol öröm volt dolgozni?
– Csak miattam érezted itt jól magad! – vágott vissza hevesen.
– Ne hidd azt, hogy te vagy a világ közepe! – közöltem vele, majd igyekezte ki venni a kezéből a papírokat.
– Ennek ára van!
– Mit akarsz cserébe? – Csak időre volt szükségem, hogy kitaláljak valamit, nem lehet, hogy egy ilyen gyenge, de meglepően kétszínű nő kitoljon velem.
– Ígérd meg nekem, hogy itt maradsz, és újra együtt leszünk! Hiányzol!

– Nem volt köztünk semmi komoly, én sosem szerettelek igazán – vontam meg a vállam, majd amikor elég közel volt hozzám, megpróbáltam kiszedni a papírokat a kezéből, de elég fürge volt.

Ugyan megkérhettem volna Mr. Hosino-t is, hogy szóljon rá a lányára, sőt el is mondhattam volna neki, hogy az egész csak az ostoba lánya miatt van, akinek csak sikerült meggyőznie a felsőbb vezetést, hogy itt a vég.

– Nézd, Sana! – fogtam bele a meggyőzésbe. – Köthetünk egyezséget!

– Nem alkudozom veled, csak ha itt maradsz velem. Azzal nem fogsz tudni meghatni, hogy elárulsz apámnak, mert nem érdekel sem a pénz, sem az a vén bolond!

Egészen közel hajolt hozzám, a szeme villámokat szórt, az arca pedig kipirult a düh miatt. Valójában szép lány lett volna, de olyan szörnyű természete volt, hogy hosszú távon nem is bírtam volna ki mellette. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire meglepődtem, amikor letámadott, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon ha én is alkalmazom ezt a technikát, akkor el tudom tőle venni a papírokat?

Végül hevesen csaptam le az ajkaira, és a várttal ellentétben nem lepődött meg, hanem elmélyítette az a csókot, és inkább eldobta a számomra értékes jegyzeteket, hogy mindkét keze szabad lehessen, mindezt azért, hogy ki tudja gombolni az ingemet. Ennek a fordulatnak már annyira nem örültem, éppen ezért, igyekeztem ellökni magamtól. Újabb csókot próbált meg kicsikarni belőlem, ami csak azért nem járt sikerrel, mert az apja megjelent, a nagy bánatomra éppen ChaeYoung társaságában.

– Sana! – szólt rá az apja erélyesen. – Mondtam valamit!
– De ő kezdte! – mutatott rám. – Ő csókolt meg, én csak viszonoztam – játszotta az ártatlant.
– Csak azért mert eltüntette az összes fontos iratot, és így szerettem volna megszerezni őket.
– Ez hazugság, én nem tettem semmi rosszat – ártatlan szemekkel nézett az apjára, akit azonban ezzel nem lehetett meghatni.
– Akkor azt is mondd el, hogy ki miatt jutott el eddig a cég, ki miatt veszteséges az egész? Hogy hová tűntek a marketingesek?

– Én nem tudok semmiről – vonta meg a vállát a lány, majd inkább távozott.

A főnökömre néztem, aki természetesen nekem hitt, és csalódottan nézett a lánya után.

– Nem hiszem el, hogy ennyire neveletlen ez a lány.
– Sajnálom, uram. A legjobb, amit tehet, hogy megkeresi a régi szakembereket, vagy felvesz újakat. Ha gondolja, segítek a meghallgatásukban is.
– Jó öltet! – bólintott. – Bocsássatok meg nekem a lányom viselkedése miatt!
– Holnap kikkel kell tárgyalnom? – szólt közbe ChaeYoung, de láttam az arcán, hogy mennyire bosszantja az előző közjáték.
– Két cégtől is jönnek, egyik egy konkurens cég, akik felvásárolnának minket, a másik meg pénzt adna nekünk – foglalta össze röviden.
– Nem kell több magyarázat! Távozhatok?
– Mindketten elmehettek, én pedig elküldöm a lányt az anyjához, ameddig itt vagytok!

Nem reagáltam komolyabban erre, csupán bólintottam, és ChaeYoung után siettem. Nagyon sebesen szeretett volna távozni, amit nem hagyhattam. Szerettem volna elmagyarázni, hogy mit miért tettem, de valahogy látni sem akart. Vajon mennyit láthatott a történtekből?
– Várj meg, Rosie! – kiáltottam utána, mire megtorpant, és villámló tekintettel meredt rám.
– Megmondtam, hogy ne nevezz így! – emelte fel a hangját. – Már régóta, nincs jogod, becenevekkel illetni, főleg nem ezzel.
– Már megint mit vétettem ellened?
– Csak hagyj békén! – intett le végül, majd további szó nélkül lelépett.

-

Ugyan nem szerettem volna, ha egyedül bolyong a városban, mégsem mentem utána, mert a fene sem tudta, hogy merre indult. Inkább egyedül mentem sétálni, és szerezni valami kaját, mert kissé éhen akartam halni. Sejtenem kellett volna, ha összefutok Sanával az nem fogja megkönnyíteni a helyzetemet. Láttam ChaeYoungon, hogy féltékeny, de ezt akkor sem vallotta volna be nekem, ha fegyvert fognak rá. Mert a büszkesége nem engedi, hogy kimutassa, igen is számítok neki, legalább egy kicsit. Legalábbis erre a következtetésre jutottam, mert igen szakszerűen ellátta a sérülésem, még akkor is, ha azt eleve miatta szereztem.

Aztán, amint visszaértem a szállodába, már az ágyban találtam a lányt, és hiába tettette, hogy aszik, igen is hallottam, amikor beléptem, hogy sír. Én pedig nem akartam, hogy miattam érezze rosszul magát, így meglehetősen haragudtam magamra is a történtek miatt.

Másnap rengeteg új embert meg kellett hallgatnom, és kíváncsi lettem volna arra, hogy a lánynak mennyire sikerül meggyőznie azt a rengeteg mogorva alakot arról, hogy miért éri meg pénz fektetni a cégbe. A későbbiek folyamán akadt egy -két olyan személy is, aki felvételizni jött, de akkor még kollégák voltunk, amikor elmentem. Legalább őket azonnal visszavehettem, mert tudtam, hogy képesek lesznek kimenteni a vállalatot ebből a válságos helyzetből. Közben természetesen hozzájutottam a fontos dokumentumokhoz, és azonnal munkához láttam, hogy megcsináljam a piackutatásokat, melyek segítségével könnyebben tudnak a többiek is új dolgokat kiötletelni, hogy mikor milyen reklámra lesz szükség, egy-egy felkéréshez.

Egészen késő volt, amikor végeztem. Az épület meglehetősen kihalt szokott lenni négy óra után, és lassan már hét órát mutatott a telefonom. Jobbnak láttam visszamenni a szállodába, és beszélni Rosie-val, hátha megenyhült tagnap óta. Ám amint felfelé siettem a lépcsőn az előtér felé, messziről hallottam Sana magas hangját, amint éppen az általam annyira keresett lánnyal vitatkozik. Közbe avatkozni nem akartam, legalábbis egyelőre nem, szerettem volna kivárni a történések végét.
– Az egész a te hibád! – kötözködött a szőkeség.
– Nem tudom, miről beszélsz! – vágott vissza ChaeYoung, majd el akart sétálni a másik mellett, de az meglökte a vállát.
– Te hálátlan ribanc! Miattad nem tudott úgy szeretni engem Tae, ahogyan kellett volna...
– Vedd le rólam a kezed! Ne hibáztass a kiállhatatlan viselkedésed miatt...
– Mindig csak azt hallgattam, hogy Rosie így, Rosie úgy, és mégis egy gazdag ficsúrral vagy együtt...
– Nem tudsz rólam semmit, nem én voltam az, aki lemondott a másikról, ha érdekel, engem is éppen úgy hagyott el, ahogy téged, csak épp nekem ezzel tett jót, mert megmentette az életem, és nem tudtam, hogy bármikor is szándékozik visszatérni. Új életet kezdtem, mert erre kért – magyarázkodott ChaeYoung, és valójában a teljes igazságot mondta el, ám Sana nem hitt neki.
– Hazugság az egész! – mérgelődött a szőke lány. – Csak egy ostoba, felkapaszkodott szuka vagy, semmi több. Ronda vagy, és nincs benned semmi szeretni való, Tae helyében én is inkább elhagytalak volna, mintsem, hogy egy ilyen jelentéktelen kis szajhával legyen együtt.

Minden szava át volt itatva mélyről jövő gyűlölettel, és olyan szinten sértegette ChaeYoungot, aki meg inkább nem mondott semmit. Már azon voltam, hogy odalépjek, és megvédjem, de úgy tűnt, hogy erre semmi szükség, mert olyan lendülettel vágta orrba Sanát, hogy az reagálni sem tudott. Hirtelen megtorpantam, mert életemben nem láttam ezt a fajta agressziót az én Rosie-mtól, hogy egyszerűen alig hittem a szememnek is. De Sana csak dühösebb lett, így azonnal a másik lány haját akarta elkapni, de ChaeYoung csupán elhajolt a támadás elől, és meglökte a rá támadót. Természetesen a szőkeség nem adta fel a küzdelmet, csak akkor, amikor egy újabb ütés találta el az orrát, így az vérezni is kezdett. Elkönyvelhetett magának egy orrtörést, amit meg is érdemelt valójában...
– Garantálom, hogy nem hagyod el élve ezt a várost! – fenyegetőzött Sana, és nekem már abban a pillanatban nagyon rossz előérzetem támadt.


/ChaeYoung/

Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak, hiszen kezet emeltem a munkaadóm lányára. Bár megérdemelte, mert olyan undorító dolgokat mondott rólam, amiket egyszerűen nem tűrhettem tovább, és bár úgy tűnt, hogy Mr. Hoshino sem örül a lánya jelenlétének, mégis túl messzire mentem. Ám meg kell vallani, pokolian jól esett levezetni rajta a feszültségemet, amire nem tudtam választ adni. Féltékeny voltam, ölni tudtam volna azért, amit láttam, de valahol megnyugvást is éreztem, mintha elég tételt vehettem volna mindenért, amit eddig elkövettek ellenem... Mindenért...
Csupán arra, nem tudtam magam rávenni, hogy beszéljek TaeHyunggal, ha a közelemben van, azonnal összezavarodok, mert egyszerre szeretném, ha átölelne, és megvigasztalna, illetve szeretném magamtól távol tartani... Lassan kezdek megőrülni...

A lány szavait azonban csak üres fenyegetőzésnek tartottam, így semmivel sem törődve átöltöztem valami kényelmesebbe, így indultam meg a városba, hogy keressek egy csendes helyet, ahol magamba dönthetek egy kis alkoholt, hogy lenyugtathassam a kavargó érzéseimet.
Ugyan arról fogalmam sem volt, hogy mennyire veszélyesek az efféle helyek erre felé, így gyanútlanul beültem az egyik kocsmába, ami nem volt túl messze a szállodánktól sem, így egyedül is, kissé részegen is vissza tudok mászni.

A pultnál foglaltam helyet, nem kerestem a szemkontaktust senkivel, csupán a pultos lánnyal, aki mosolyogva szolgált ki. Rövid ideig csupán a whiskey-met lötyögtettem a poharamban, majd lassanként elkortyolgattam. Valahogy évekkel ezelőtt is az alkohol volt az egyetlen, aki le tudta csillapítani az érzéseimet. Most sem vágytam semmi másra csak megnyugvásra, lehetőleg egyedül, de egy nagy darab pasas csak megtalált.

– Nem túl barátságos hely ez, egy ilyen csinos lánynak! – jegyezte meg, miközben beült mellém.

Úgy tettem, mintha nem értettem volna, mit mond, sőt nem is néztem rá, de amikor a hajammal kezdett el babrálni, ami lágyan leomlott a vállamra sötéten villant rá a tekintetem.

– Vedd le rólam a mocskos kezed! – szóltam rá jeges hangnemben, amin egyszerre lepődött meg, és dühödt fel.
– Megeredt a nyelved, cicám! – hajolt közel hozzám, szinte éreztem a leheletét az arcomon. – De ez egy rossz válasz...
– Hagyj békén! – figyelmeztettem, majd lehúztam az italom végét, és távozni szerettem volna.

– Nem mondtam, hogy elmehetsz! – ragadta meg a karomat, és megdöbbenéssel figyeltem, hogy senkit sem érdekel, hogy egy nálam két fejjel magasabb, és háromszor testesebb férfi zaklat.

Ezek szerint ez teljesen természetes errefelé, hogy így bánnak egy lánnyal...

– Eressz el, te gazember! – Ki akartam szabadulni a szorítása alól, ahogy izegtem-mozogtam egyre jobban szorította a karomat, úgy éreztem, magam mint egy szál ropi, amit a kisgyerekek is félkézzel összeroppantanak.

– Szépen akartalak felszedni, de úgy tűnik, hogy az erőszakot jobban kedveled – közölte elem, majd elővett egy szép nagy kést, amivel aztán villogni kezdett. – Ha megmersz nyikkanni, a hátsó sikátorban foglak megerőszakolni, mindennemű finomkodás nélkül.

Levegőt sem mertem venni, mert félelmetesen hasonlított arra a szituációra, amit apám mellett kismilliószor át kellett élnem. De az ott lévő emberek közönye, még a pultos lányé is egyszerűen megdöbbentett.

– Okos kislány! – vigyorodott el gúnyosan, majd egyetlen pillanat alatt a hátam mögött termett, és a baj karját a nyakam köré fonta, hogy a jobban lévő késsel fenyegetőzhessen.

Aztán megfordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha ezt a fazont éppen Sana kereste fel, hogy járjon a nyomomban, hogy legyek erőszak áldozata, mert az ilyen helyeken ez gyakori eset, senkinek sem fogok feltűnni. Abban azonban biztos voltam, hogy nem akartam meghalni, főleg nem így. Kifelé akart vonszolni az ajtón, talán három vagy négy lépés kellett volna, hogy kint legyünk, amikor egy magas, számomra nagyon ismerős alak lépett be az ajtón. Életemben nem örültem még ennyire TaeHyungnak...

– Engedd el azt a lányt! – utasította a fogva tartómat.
– Ő az enyém, keress magadnak másikat! – felelte a férfi, miközben még jobban ráfogott a nyakamra.
– Nem vagyok senkié! – tiltakoztam, majd nem is törődve azzal, hogy az a fránya vágóeszköz nála, a karjába véstem a körmeimet, a lehető legerősebben, és talán ennek köszönhetően ellökött magától.
A földre estem, kissé beütve a térdeimet, de eléggé eltereltem a figyelmét ahhoz, hogy TaeHyung be tudjon neki vinni egy jobb horgost, én pedig azon ámuldoztam, hogy mekkora ereje van valójában. Aztán bevitt egy balost is, egyenesen az ismeretlen támadóm arcába, aki azonban a késsel kezdett el hadakozni.

TaeHyung védekezett, meg igyekezett valamivel visszaütni, így került a kezébe egy sörösüveg, amivel ugyan sikeresen megsebesítette a másikat, de az csak dühösebb lett, meg agresszívabb. Tudtam, hogy ha nem találok ki valamit, akkor akár Tae is megsérülhet, amit nem fogok soha megbocsájtani magamnak, hiszen önmagamat kergettem már megont ebbe a helyzetbe, kivéve ha nem Sana intézte így az egészet. Aztán félszemmel úgy tűnt mintha az a bizonyos kés érintené TaeHyung oldalát, hiszen odakapott, így nem volt időm gondolkodni, felkaptam a pulton heverő sörösüveget, és amíg nem figyelt a pasas a lehető legerősebben fejbe vertem vele. Nem volt egyszerű a dolog, még lábujjhegyen állva is nehezen értem el, de az adrenalin dolgozott bennem, így meglepően erősnek bizonyultam, pont amikor Sanának sikeresen eltörtem az orrát.

Amint a férfi elterült a földön gondolkodás nélkül megragadtam TaeHyungot, és kifelé vonszoltam a helyiségből, és az utca fénye döbbentett arra rá, hogy pólóját jobb oldalon, vér áztatta, és igen komoly sérülést szedett össze már megint... Miattam...