A JELEN - 7. fejezet

/ChaeYoung/

A rövid lelkizés után egy nappal, csak sikeres volt a szerződés megkötése, és örömmel vettem, hogy az a szerencsétlen lány, egy fokkal boldogabbnak tűnt. Persze várható, hogy lesznek még nehézségek, de valahogy az én életem tele volt ezekkel a bizonyos nehézségekkel. TaeHyung kitörését sem tudtam mire vélni, hiszen ha annyira hiányoztam volna neki, akkor már hamarabb visszajött volna, akkor nem mondok igent Jinnek, vagy az is lehet, hogy össze sem jövök vele. Vagy az is elképzelhető, hogy mg maga TaeHyung sem fog új esélyt érdemelni... Vajon most megérdemelne egyet?

A további napokat a repülő visszaindulásig külön töltöttük, valahogy ha megláttam, akkor már menekülnöm kellett vagyis úgy éreztem, hogy egyszerűen nem bírom, ha rajtam felejti a tekintetét, mondandóm meg nem igazán volt... De mégis lett volna milliónyi dolog, amit a nyakába zúdíthattam volna, de inkább nem tettem, az sokkal megnyugtatóbb volt, hogy ha nem beszélek vele, és alig látom.

Persze ez neki nem nagyon tetszett, és amint átvettük a csomagjainkat, egyetlen szóval köszöntem el tőle, ami még jobban felbosszantotta, mert letette a csomagjait, pontosabban lehajította azokat, és a csuklóm után nyúlt. Megdermedtem, és lassan fordultam az irányába...

– Mondtam valami rosszat, ami miatt ennyire megharagudtál rám? – faggatózott, de a csuklómat nem akarta elengedni.

– Eressz már el! Mi lesz, ha valaki meglát? – könyörögtem kissé kétségbe esve.

– Maximum címlapra kerülsz a volt pasiddal, nem lenne menő? – kérdezett vissza vigyorogva.

– Ez egyáltalán nem vicces – szidtam meg, majd nagy nehezen kiszabadítottam a csuklómat, amit azonnal megdörzsöltem.

– Ennyire azért nem szorítottam meg.

– Erről a hülyeségről sosem fogsz leszokni?

– Így legalább figyelsz rám – vonta meg a vállát. – Kérdeztem valamit! Megsértettelek valamivel?

– Nem! – mondtam, majd lemondóan felsóhajtottam. – Csak, határozottan nem könnyíted meg a helyzetem. Én nem akarok már tőled semmit, és szeretném, ha te is ehhez tartanád magad. Nekem kötelességeim vannak, és örülnék, ha te sem próbálnál többet belemagyarázni ebbe a munkakapcsolatba.

– Legutóbb pénteken, azon a puccos estén, miután olyan szépen kiütötted magad, valahogy nem ezt mondtad – közölte velem kissé homályosan, nekem meg azonnal az a kétségtelenül szexi álom jutott eszembe... Omona, mi van, ha az nem csak egy álom volt...

– Nem tudom miről beszélsz! – forgattam a szemem, de valahogy még a szívem is hevesebben kezdett verni, arra a gondolatra, hogy valóban olyat tettem, amit nagyon nem kellett volna, még akkor sem, ha álom volt vagy sem, valójában arra volt szükségem, amire... – Hétfőn reggel itt találkozunk! Ne érkezz az utolsó pillanatban!

– Nem garantálok semmit! – felelte elmosolyodva, majd nem volt rest, hogy az arcomra nyomjon, egy hatalmas cuppanós puszit, mire megrökönyödtem, és szinte mozdulatlanul bámultam a távozó alakja után.

-

Kétségbe esetten agyaltan azon a pénteken, hogy merre mentem, hogy mit csináltam, de csak JungKookig jutottak az emlékeim. Arra emlékszem, hogy ott vettem magamhoz, pár pohárkával, de hogy hogyan jutottam haza, meg főleg kivel, arról emlékeim sem voltak. Feltétlenül beszélnem kellett volna a pultos sráccal, hogy mondja meg kivel léptem le, de erre egyáltalán nem volt időm, hiszen vasárnap már azzal kell foglalkoznom, hogy miket vigyek magammal hétfőn reggel, és hogy mennyire haladt a vőlegényem a tervezgetéssel, már ha egyáltalán vette a fáradtságot erre. Amikor kinyitottam az ajtót, halkan beszélgetett valakivel, és mivel a válaszokat nem hallottam, ezért sejtettem, hogy telefonon cseverészik valakivel. Önfeledten válaszolgatott mindenre, meg olyan vidámnak tűnt, mint amennyire az eddigi időszakban nem volt jellemző. Egy gonosz hang megszólalt a fejemben, hogy egy másik nővel beszélgethet, de semmi sem hallatszott ki, így nem tudtam volna meg mondani, hogy kivel.

– Megjöttem! – kiabáltam el magam, hátha leteszi, de erre nem került sor azonnal. – Ki volt az?

– Csak üzleti ügyek – vágta rá azonnal.

– Este tíz órakor? – vetettem ellen. – Ennyire ostobának azért nem kellene nézned!

– Gondolj arra, hogy a világ másik részén ilyenkor reggel van, vagy épp napközben.

– De akkor is hétvége van, ilyenkor senki sem intézz el semmit, csak akkor, ha halaszthatatlan, arról meg nem is beszélve, hogy melyik üzlettársaddal beszélsz ilyen nyájasan?

– Ne rendezz nekem jelenetet! – fenyegetőzött.

– Mert te akarsz? – kérdeztem vissza hevesen. – Köszi, hogy elcseszted a szobafoglalást, és köszi, hogy olyan helyre küldtél, ahol igencsak semmibe veszik a nők szabad döntésének jogát.

– Miről beszélsz? Nincs miért féltékenynek lenned!

– Ezt örömmel hallom! – vágtam rá gondolkodás nélkül, majd előkerestem a papírokat, hogy a kezébe nyomhassam. – Szívesen! Most már kereshetsz egy CEO-t, a cég elejére, lehetőleg innen, és az sem lenne hátrány, ha beszélne japánul.

– Akár lehetnél te is a szertartás után.

– Erről tegyél le! Nekem itt van dolgom! És nehogy már megint meg akarj tőlem szabadulni.

– Mi a fene lett veled! Rád határozottan nem jellemző ez a stílus!

– Vagy csak nem ismersz igazán! – közöltem vele hidegen. – Meglehet, hogy nem is kéne ezt a házasságot erőltetni!

– Ezt már megbeszéltük, olyan nincs, hogy nem veszlek el, és te sem mondhatsz nemet.

– Mert te így döntöttél? – vontam fel a szemöldököm. – Te csak ne dönts helyettem.

– ChaeYoung! – mondta ki nagyon határozottan a nevem, mire ezúttal a vállam vontam meg.

– Még egyszer szívesen! Jó pihenést! – Ezzel búcsúztam el tőle, és otthagytam összezavarodva a gondolataival, miközben ő maga is okozott bennem némi zavart.

/TaeHyung/

Nem tetszett, amit mondott, így az az egyetlen szerencsétlen nap is azzal telt, hogy nyugtalan voltam, és pihenni sem tudtam igazán. Ehelyett inkább egy mandarin nyelvkönyvet tanulmányoztam, hogy csiszoljak a tudásomon. Néha olyan nehezen jutnak eszembe kifejezések, hogy cikinek tartom, amikor megszólalok.

Ennek ellenére én voltam ott hamarabb a reptéren, sőt már a repülőn ültem, mire ChaeYoung befutott. Na, ő még nálam is jobban maga alatt volt, olyannak tűnt, mintha egész hétvégén sírt volna. Nem szerettem, ha letört, hiszen nem így szoktam meg, annyira sokat kellett küzdenem akkoriban is, hogy pozitív maradjon, hogy mosolyogjon, erre most minden volt, csak nem lelkes.

Levettem a szemüvegemet, és kérdő pillantással néztem rá. Csak akkor hordtam szemüveget, ha olvastam, vagy ha valami fontos dologra kellett fókuszálnom, de gyakran fájt tőle a fejem, így minimálisra korlátoztam a használatát. Még az amerikai kirándulásom első évében szereztem, mert nem igazán láttam a táblát a terem végéből.

– Minden rendben? – faggattam a lány, aki némi megdöbbenéssel nézett rám.

– Nem is tudtam, hogy szemüveget hordasz – ámult el, amit nem tudtam mire vélni. – Igazán jól áll!

– Várj, te most megdicsértél? – Tisztára meg voltam hatva, így előadva a megilletődötted a szívemre tettem a kezem, hogy ez most annyira meghatott.

– Csak az igazat mondtam, egyébként meg, úgy tűnik, hogy a késés ragályos...

– Vagy csak az ébresztőd aludt el...

– Vele együtt én is... – vigyorodott el. – Bár ahhoz aludnom is kellett volna...

– A részletekre nem vagyok kíváncsi – intettem le azonnal, hiszen nem hiányzott, hogy fájdítsa a szívemet azzal, hogy belemegy abba, mit is műveltek, nem tetszett, hogy egy olyan pasi ér hozzá, aki ennyire kihasználja őt, meg bántja. Ha nem is testileg, inkább csak lelkileg alázza meg, de azt folyton. Nem is értem, hogy ő miért nem veszi észre ezt.

– Nem arra gondoltam – vetette ellen fülig vörösödve. – Ha érdekel, megint volt egy kis nézet eltérésünk, ami miatt nem tudtam aludni.

– Nem kellene ennek kitenned magad – vázoltam könnyed hangon, de nagyon szívesen kimentettem volna az oroszlán karmai közül, természetesen, ha hagyná...

– Nincs már választásom – jegyezte meg csalódottan, majd amint kiadták utasításba, hogy kössük be magunkat, mindketten engedelmeskedtünk, és láttam, hogy lehunyt szemmel várja a sikeres felszállást.

A vállamra borulva aludta végig az utat, én pedig kiélveztem, hogy a közelemben van. Alig bírtam felébreszteni, az arcát simogattam meg, arra reagált egyedül, de amint meglátta, hogy én vagyok ott, már nem nagyon tetszett neki. Azonnal távolságtartó lett, és szótlan, így miután leszálltunk, és megszereztük a csomagjainkat, neki is indultunk.

Egy taxit is sikerült fognunk, és a hatalmas város egyik külső szegletébe vitt minket, ami hát valljuk be nem kis pénz volt. Azon persze ledöbbentünk, hogy a szálloda az előzőhöz képest kisebb volt, mindösszesen négy szintes, jobban hasonlított egy társasházra, mintsem szállodához.

Aztán, amikor beléptünk, ki is derült, hogy hiába az étterem, meg az edzőterem, illetve egy közösségi rész, az egész beosztottság inkább miniapartmanokra volt jellemző, és ami miniapartmanunk, a második emeleten, a D szektorban helyezkedett el. Talán negyven ilyen kislakás helyezkedett el az épületben, így minden összevetve elég nagy volt, ami persze kívülről azért nem tűnt fel.

Ezúttal egy nagy szoba volt, de két ágyas, illetve konyha, nappali, ahol egy hatalmas tévé is helyet kapott, na meg saját bejáratú fürdőszoba. Egyszerűség és letisztultság jellemezte, olyan, ahová tényleg csak pihenni jár az ember.

– Hála az égnek, végre nem kell melletted aludnom! – jegyezte meg ChaeYoung fellélegezve.

– Úgy csinálod, mintha olyan rossz lett volna – forgattam a szemem, miközben kilestem egy szimpatikus helyet a bőröndömnek. Nem terveztem, hogy túlságosan szétpakolok, hiszen a fontos irataim, a munkával kapcsolatos papírok, a pénzem egy aktatáskában voltak, amit eleve mindenhová magammal cipelek, így ha kirabolnak, maximum a ruháimat viszik el, de azok helyett meg majd veszek másikat. Úgy tűnt, hogy a lány is hasonló véleményen volt, csak neki a laptopon voltak a munkához kapcsolódó dolgok, amiket egy pendrive segítségével intézett. Legalábbis legutóbb ezt figyeltem meg...

– Nem rossz volt, hanem egyszerűen borzalmas...

– Emlékeztesselek arra, hogy hány éjszakát töltöttünk összebújva fiatalkorunkban, és hogy mennyire élvezted.

– De annak már vége, már más szelek fújnak – mondta igen költőiesen.

– Akkor talán meg kellene fordítani a szélirányt – vágtam vissza gonoszan, mire csak egy grimasszal tudott válaszolni.

Én magam jót szórakoztam rajta, mert a reakciói alapján az idegeire mehettem, mi nagyon jó volt. Hiszen bár hét évvel később találkoztunk újra, az alapvető személyiség jegyei nem változtak. Előadhatja magát, játszhatja a jégkirálynőt, ellenállhat ameddig csak akar, de azzal abszolút nincs tisztában, hogy én ismerem őt, jobban, mint a főnököm. Ő szerintem csak az anyagi javakat látja benne, észre sem vette, hogy milyen potenciál lenne még benne.

-

A nap további része pihenéssel telt, magamhoz vettem egy könyvet, hogy még ennél is alaposabb legyen a nyelvismeretem, és talán azzal a könyvvel a kezemben is szenderülhettem álomba. Arra ébredtem fel, hogy a fürdőben megy a zuhany, és amikor körül néztem nem láttam ChaeYoung-ot sehol, így biztos voltam abban, hogy ott van. A kisördög azonnal megszólalt a fejemben, hogy akár leskelődhetnék is, de erről letettem gyorsan, mert ilyet a felnőttek nem csinálnak. Így inkább megvártam, míg kijön onnan. Bár fel voltam arra készülve, hogy teljesen felöltözve lép ki a fürdőből, talán ezért lepődtem meg annyira, amikor mindösszesen egyetlen törülközővel takarta el törékeny vonalait. A szokásosnál vékonyabbnak tűnt, és biztos voltam abban, hogy túlzottan stresszes életet él.

– Ne merj leselkedni! – szidott meg, amint meglátta, hogy már nem alszom. – Azt hittem, hogy végzek mire felébredsz.

– Nem tudsz olyat mutatni, amit nem láttam volna már – vontam meg a vállam, így felpattantam, hogy közelebb léphessek hozzá.

– Ebben azért ne legyél olyan biztos! – vágott vissza. – Ne merészelj közelebb jönni...

– Különben? – kérdeztem vissza elvigyorodva.

– Különben sikítok!

– Hű, az tök menő lesz! – játszadoztam el a gondolattal. – Akkor legalább lesz miért megcsókolnom téged...

– Erről tegyél le! Ne merj hozzám érni! – Látszott rajta, hogy nagyon ideges, én pedig nem piszkáltam tovább, így inkább magamhoz vettem a szükséges dolgaimat, és elmasíroztam a fürdőbe...

-

Úgy döntöttünk, hogy az egyik közeli kávézóban reggelizünk, hiszen a mai napra nem volt semmi, különleges tervünk, az üzletet holnapra tervezték be, így ma a városnézésé lett volna a főszerep, de kételkedtem abban, hogy hajlandó lesz bárhová is eljönni velem. Így szótlanul ücsörögtünk a reggelinkre várakozva, amikor egy számomra ugyan ismeretlen, vagy csak haloványan ismerős, magas, elegánsan felöltözött férfi lépett közel hozzánk.

– Nahát, milyen kellemes meglepetés! – fordult ChaeYounghoz. – Mi célból jött el ilyen messze, kegyed?

Nem tetszett a nyájas hangvétele, az ahogy próbálkozik felszedni a lányt. Valamiféle veszély jelzés jelent meg bennem, hogy jobb ha óvatosak vagyunk vele.

– Üzleti út – vágta rá a lány tömören.

– Á, értem, és a fiatalember? – nézett rám gyanakodva. Ahogyan az arcvonásait kémleltem, beugrott, hogy ez a férfi is ott volt azon az estén, ő volt az utolsó, akivel ChaeYoung még beszélt, aztán lelépett.

– A kollégám, ő segít nekem elintézni a fontos dolgaimat – felelte diplomatikusan.

– Remélem, azért ma még nincsenek olyan fontos elintézni valója – mondta nagyon nyájasan, mire ökölbe szorítottam a kezem. – Igazán eljöhetne velem a rezidenciámra, tudnék mutatni önnek valamit.

– Csak nekem? – vonta fel a lány a szemöldökét. Tehát nem csak nekem volt gyanús az ürge. – Nézze, nagyon örülök a meghívásnak, de még sok teendőnk akad a mai napra is.

– Nem fogom még egyszer felajánlani ez a szívességet, tudja, kis kegyednél sokkal szebb nők is éltek ezzel a lehetőséggel, és ne akarja, hogy a nagyképűsége miatt valami baja essen. Amikor ezt közölte, a hangja némiképpen fenyegetővé vált, és sértésnek véltem ezt Rosie-ra mérten, hiszen nála szebb nő nem igazán létezik, a másik meg sejtetem, hogy kire megy ki a játék, én nem hagyhattam, hogy ez a fazon, meg ki tudja kik még felhasználják őt a vágyaik kiélésének céljából.

– Nagyon sajnálom, de nem nyaralni vagyunk itt, a kollégám nélkül amúgy sem mennék sehová, így ha ő nem jöhet, én sem fogok menni – határozta el magát ChaeYoung, mire a szívem dagadt a büszkeségtől.

– Kegyed, még nagyon meg fogja bánni, hogy visszautasított! – húzta ki magát a férfi. – Élvezzék az itt létet, ameddig még tudják.

Addig nem szóltunk egymáshoz, amíg el nem ment, de azért fél szemmel követtem őt, de bepattant a kocsijába, és sebesen elhajtott.

– A fenébe! – szaladt ki a lány száján azonnal.

– Te ez megfenyegetett minket? – néztem kérdőn rá.

– Azt hiszem, nem is kicsit. De én akkor sem leszek senkinek a szajhája, csak azért mert azt hiszi, hogy megteheti...

– Jobb lesz, ha óvatosak leszünk, amíg itt vagyunk – mérgelődtem, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet velünk.

-

Szerdán már egészen kora reggel, megindultunk ahhoz a céghez, ahol az üzletet nyélbe kellett volna ütnünk. Ezúttal egy ingatlan szerettünk volna megvenni, hogy aztán itt is el kezdjük terjeszteni a szolgáltatásainkat, de semmi sem úgy alakult, ahogy azt terveztük. Az ingatlanokkal foglalkozó cégnél, mindenki feszült volt, a recepciós lány, még rendesen sem tudta magát kifejezni. Aztán elküldött minket egy kisebb tárgyaló terembe, hogy ott várjuk meg a főnökét. Nagyon bíztam abban, hogy nem az a fazon lesz, aki fenyegetőzött, mert akkor valóban orrba kell vágnom, üzlet ide vagy oda.

Aztán egy velünk egy korú fiatal férfi lépett be a helyiségbe, hasonlóan idegesen. Azért nagyon kíváncsi lettem volna, hogy miért vannak ennyire kiborulva, de aztán mindenre választ kaptam. 

– Maguk jöttek Szöulból? – kérdezte azonnal.

– Igen! Mr. Wanggal szeretnénk beszélni! – hangzott a válasz mellőlem. – Tudna minket fogadni?

– Ha az apámmal szeretnének üzletet kötni, akkor az már sajnálatos módon nem fog menni – magyarázta, de nekem kissé homályosnak tűnt.

– Történt valami az édesapjával? – faggatózott ChaeYoung óvatosan.

– Apámat tegnap este baleset érte, így most kórházban van.

– Ó, igazán sajnálom – próbáltam együtt érezni vele, már amennyire ez sikerült, mert felettébb gyanús volt.

– Akkor jöjjünk vissza egy későbbi időpontban? – kérdezte a lány készségesen.

– Tekintsék, kérem tárgytalannak az üzletet, mert minimális az esély arra, hogy apám túléli, és most kérem, távozzanak!

– Ön nem viszi tovább az üzletet? – tudakoltam, mert ha üzletkötés nélkül megyünk haza, a Jin kicsinálja ChaeYoungot.

– Erre nem válaszolok, kérem, értsék meg, hogy vannak ennél nagyobb problémáink is. A jogi szakértőnk majd felveszi önökkel a kapcsolatot, egy későbbi időpontban. Köszönöm a megértésüket. – Itt fejet hajtott, majd intett az egyik biztonsági embernek, hogy kísérjen ki minket.

Természetesen jobbnak láttuk, ha távozunk, de ChaeYoung meglepően dühösnek tűnt.

– Ezért ki leszek nyírva! – mérgelődött.

– Ez nem a te hibád! – nyugtatgattam, de sikertelenül. – Ezt Jinnek is meg kell értenie, hogy egy olyan emberrel nem tudunk üzletet kötni, aki jó eséllyel meg fog halni.

– De te nem tartod ezt furcsának? – nézett rám kérdőn. – Tegnap az a fenyegetőzés, ma pedig hirtelen baleset éri az üzleti partnerünket.

– Szerinted ő intézte volna így? – gyanakodva kémleltem az arcát.

– Simán lehet, tudod, hogy én nem hiszek a véletlenekben.

– Még jó, hogy én sem – értettem egyet vele.

Sikeresen elkaptunk egy taxit hazafelé, de a sofőr nem vitt minket egészen az ajtóig, amin nagyon meg is lepődtem. Azt állította, hogy útzár van, és a szállodánk környékét lezárták. Több mint kiakadva szálltunk ki, és amint elsuhant mellettünk két tűzoltóautó, sejtettem, hogy valami nagyon komoly dologról van szó... S amint igazán közel kerültünk az épülethez, szembesülhettünk azzal, hogy a szállodánk most ég le, benne a fontos dolgainkkal...